Mihez kezdjek a szomszédommal?
Fölöttem lakó hajnali hatkor kel rendszeresen. Rutinja a következő: 6:10 körül kivágja az erkélyajtót, én nyitott ablaknál alszom, így erre ébredek. Vissza tudnék aludni, ha csak ennyi lenne. Valószínűleg fém vagy üveglapos asztala lehet, tapasztalataim szerint ezek felületén lehet jól csikorogni a reggeli kávés-/teáscsészével.
Ezután következik az öngyújtóval szenvedés, káromkodás, majd krákogás, rádió kihallatszik a szobából, hogy kint is hallgathassa, ilyenek.
Albérletváltás nem opció, enyém a lakás.
Próbáltam orvosolni a problémát, úgy egy hónapja láttam kispénzért egy kék kisasztalt, ami az én erkélyemen is elférne kényelmesen, megvettem neki. Van olyan fekete kis puha izé az alján, nem csikorog, ha meglökik. Hétezer forintot nekem megér a jobb alvás, az erkélyajtajával pedig nem tudok mit kezdeni. Legalább ez. Hazafelé beugrottam egy dohányboltba, vettem vihargyújtót, simát, tekerőset, biztosan legyen olyan, amilyet szeret. Amikor meg akartam beszélni vele ezt a dolgot és oda akartam adni a cuccokat, szabályosan megsértődött és rám csapta az ajtaját.
Azóta nem köszön a lépcsőházban, pedig én szívesen egyezkednék.
Gondoltam arra, hogy bérelhetné a társasház melletti garázsomat, én meg bérelek másikat, istenem, kb fedezné egymást a kettő költsége és a kis ráfizetés nem számít, de egyfelől nem akarom kivásárolni a reggeli rituáléjából, másfelől pedig szoktam látni a kereszteződés utáni buszmegállóban, szóval szerintem nincs autója. Egyik barátom azt tanácsolta, hogy fizessek neki (lol) reggelit valami közeli étkezőben, hogy oda menjen, de ez baromság.
Az a baj, hogy tényleg nem áll szóba velem.
30-40 közötti pasi, szerintem szereti a baseball sapkákat, ahogy tudom, egyedül él, nem sok közös van bennünk, szóval amúgy sem ismerkedtünk soha össze. Lakógyűlésre nem járok, fizetem a közös költséget és nekem nagyjából a többi mindegy, ott sem találkoztunk, szóval nincs sok alapja a társalgás erőltetésének és nem is hiszem, hogy újra szóba hozhatnám a témát. Annyira meg nem komoly az ügy, hogy bárkinek is szóljak, tényleg csak annyi az egész, hogy én tizenegy fele szeretek kelni, ő pedig hajnalban. Már arra is gondoltam, hogy bemutatom neki a fodrászom, hátha... és akkor ő már megkérhetné. Buta ötlet, csak nincs más tervem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!