A szüleim miatt vagyok mindenhez béna?
Kiskorom óta folyton azt hallgatom, hogy ne csináljak semmit, mert úgyis elrontanám. 19 évesen tanultam meg bekapcsolni a mosógépet is (akkor is a nővéremtől), mert előtte anyám mindig elküldött, amikor indította volna a mosást, arra hivatkozva, hogy ha látnám, hogy csinálja, elkezdenék itt egyedül ruhákat mosni, amikor nincsenek itthon és biztos elrontanám a mosógépet meg dobhatnák ki a ruhákat is. Amikor szalonnát sütnek, akkor sem engedik a mai napig (a 12 éves unokatestvéremmel ellentétben), hogy én is süssek, mert biztos megégetném a szalonnát és csak kárt csinálnék.
Nem tudom, mit csinálhattam, amiért ennyire retardáltnak gondolnak, csak arra emlékszem, hogy mióta az eszemet tudom, így álltak hozzám...Ha mégis csinálok valamit, a legapróbb hibák miatt is a torkuk szakadtából üvöltenek velem, meg elmondanak mindenféle életképtelen szardarabak. Pl. anyám akárhányszor süt valami süteményt és megkérdezem, segíthetek-e, mindig elhajt azzal, hogy jajj menjek ki még a konyhából is, mert én csak nagyobb kárt csinálok mint hasznot és úgyis csak hátráltatnám, meg nem akar több kilónyi lisztet kidobni miattam, stb...Még ilyen nagyon nagyon egyszerű dolgokat, mint mondjuk egy muffin, csinálhatok is gyedül, de olyan sütiket, amiket mondjuk gyúrni kell, vagy hosszabb az elkészítésük, mert mondjuk keleszteni kell, stb., már nem enged, hogy csináljak, mert szerinte azok túl bonyolultak nekem és úgyis ki kéne dobni az egészet és nem akarja, hogy elpazaroljam az alapanyagokat. Egyénként pár hónapja egy barátnőméknél voltunk és ott fánkot sütöttünk és az anyukája megengedte, hogy én gyúrjam össze a tésztát, meg segítettem szaggatni is a fánkokat, stb. és egyszer sem ordibált velem, sőt, megdicsért, hogy pl. milyen ügyesen gyúrom a tésztát és végül jól is sikerültek..Szóval nem vagyok benne biztos, hogy annyira életképtelen és béna lennék, mint amilyennek a szüleim beállítanak. De ennek ellenére a mai napig gyomoridegem van, amikor bármi olyat kell csinálnom, amit addig soha és én is úgy állok hozzá az esetek többségében, hogy úgyis csak elrontom, ami miatt sokszor tényleg elbénázok dolgokat és tényleg szar lesz a végeredmény.
Amúgy alapból úgy viselkednek velem, mintha valami szellemi fogyatékos lennék, emiatt mindig is volt egy ilyen...fóbia szerűségem, azaz mindig attól rettegtem, hogy retardált vagyok és valahányszor jó jegyet kaptam a suliban, meg voltam győződve arról, hogy nem érdemlem meg és biztos a tanárok is látják rajtam, hogy ilyen "sérült" vagyok, ezért velem sokkal elnézőbbek, mint a többiekkel...Pedig nem tudok róla, hogy lenne bármilyen papírom arról, hogy szellemileg visszamaradott vagyok, ill. az évfolyamon nekem lett az egyik legjobb az érettségim elvileg és van 2 szakmám meg egy középszintű nyelvvizsgám is és most készülök egy másikra, valamint jelentkeztem egyetemre is és szinte 101, hogy felvesznek, mert majdnem 100 ponttal több pontom van, mint amennyi a tavalyi ponthatár volt az adott szakon....Szóval így "elméletben" nem hangzok annyira butának, de a szüleim, meg úgy en bloc az egész családom viselkedése miatt a mai napig rettegek attól, hogy ezt az egészet nem is érdemlem meg és rajtam kívül mindenki látja rajtam, hogy fogyatékos vagyok és csak szánalomból engedtek át minden eddigi vizsgámon és ha tényleg úgy osztályoztak volna, mint másokat, még a 2-es se lett volna meg...
Szóval szerintetek a szüleim miatt lehetek ennyire gyökér mindenhez, vagy alapból szerencsétlen vagyok?
21l
Nem olvastam el, inkább csak a fő kérdésre válaszolok.
Ha te nem hiszed el magadról, hogy képes vagy valamire, el tudsz érni dolgokat akkor hogy várhatod el másoktól, hogy higyjenek benned?
Igen, miattuk. Nem tudom, miért mondtak ilyeneket, hogy tehettek ilyet. :-( ezek nyomot hagynak a lélekben, ilyen módon, ahogy ezt vázoltad... :-(
Nem vagy béna semmihez sem egyébként, csak - mint ahogy tapasztalod is - ez a sok-sok-sok tiltás egyfajta fóbiává, félelemmé alakult. :-(
Veled nincs semmi baj, a mérgező szüleiddel annál inkább. Mégis honnan lenne siker élményed,önbizalmad egy adott dologhoz ha meg se engedik hogy eljuss oda hogy megcsináld? Ez a “fóbia” inkább mondjuk úgy hogy a tudatalattidba beépült tévhit hogy te szerencsétlen vagy és az àrtatlan tudatalattid olyan mint a szivacs, és így reagàlsz rá hogy ha sikert is érsz el...stb
Erősen ajánlanám hogy beszélgess egy pszichológussal erről vagy egy közeli barát akárki. Veled nincs semmi gond a szüleiddel pedig ezt a kapcsolatot valahogy meg kell oldani ha sikerül és vegyél észre magukat. Szólj rájuk ha ilyen történne legközelebb, mind el nekik azt ami zavar!!!!
Egy gyerek általában azzá válik, miként a szülei bánnak vele. Engem folyton félősnek, gyámoltalannak tartottak kezdetben, és minden egyes ilyen szóval illetés vagy ilyesmi helyzetbe hozás ezt erősítette bennem, hiszen egy fejlődő személyiséget a szülők tudják leginkább befolyásolni, mert egy gyerek életében ők a központ.
Később anyám folyton nyomoréknak nevezett és teljesen a föld alá tiporta az értékem, azóta abban sem vagyok biztos, hogy mondjuk jogom van-e vizet inni, vagyok-e rá érdemes.
Bárhogy bánnak velünk, az mindenben nyomot hagy. De az, hogy ők nem tudtak a gyerekükkel normálisan, türelemmel és szeretettel bánni nem azt jelenti, hogy akkor veled van a baj. Veled nincs baj. Legyél rájuk dühös, mert amíg nem vagy az nem tudod ezt elengedni tőlük, ha pedig elengedted már nem fogod igaznak érezni a szavaikat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!