Nincsenek érzéseim és ez már fizikailag is fáj, hogy nem tudom kiadni őket. Mi tévő legyek? Nem értem mitől van és nem tudom hogy múlhatna el.

Sziasztok.

Kezdjük ott,hogy én egy 20 éves fiú vagyok. Tanácstalanságomban már itt is megkérdezem ezt,hátha kapok valami hasznos tanácsot. Már odáig jutottam,hogy rendes orvost is fel fogok keresni,mert annyira tehetetlen vagyok.

Egy kis betekintésként leírom miből állt az életem.

Vágyakozás barátok,barátnő,szex,boldogság után.

Sosem voltak barátaim és szinte mindig itthon ültem és ugyan azt csináltam. Csak mostanra alakult ki egy olyan szociális képességem,ami úgy,ahogy elfogadható. Régen tele voltam frusztráltsággal és feszültséggel. .Sajnos ez alatt másokat bántottam. Néha sajnos fizikailag is,sokszor szóban. Ezt mind rendkívűl bánom.

Körülbelül 16 éves koromig tele voltam érzelmekkel.

Rengeteg mindent éreztem. Vágyakozást dolgok után,örömet,boldogságot,irigységet,reményt,stb.

Rengeteg mindent terveztem,hogy milyen jó lesz majd 1 év múlva,2 év múlva 3,4..a jövőben...

Egy idő után elkezdtem olyanná válni,hogy egyáltalán nem bántott az,hogyha valaki bántott vagy gúnyolt. De tényleg nem. Aztán teltek az idők és kezdtek eltűnni azok a dolgok is,amiket szerettem.

Körülbelül 18 éves koromban a kudarcok miatt kezdtem mégjobban azt érezni,hogy teljesen nem érdekel az,ha leszidnak érte.

19 évesen már nem éreztem se bánatot,se örömöt,se semmit.

Nem tudom átélni a zenét sem,amit régen imádtam. Szó szerint,érzem,hogy nem akar tovább menni a zene az agyamba,hanem csak hallgatni tudom.

Nem izgulok fel egy lányra sem,pedig régen libabőröztem is egy nekem tetsző lánytól.

Úgy tudok érezni,hogy szeretni tudok valamennyit,de valamiért egyszerűen nem tudok intenzíven szeretni. Csak éppenhogy,de mégsem tudom átélni.

Valamiért úgy érzem,hogy mivel nem kaphattam meg rengeteg olyan dolgot,amit más velem egykorúak,az adott élet szakaszukban igen,így teljesen kiüresedtem.

Ez ez alatt a dolgok alatt tipikusan a szórakozást,bizalmat,lányokat,barátokat értem és stb.

Én szerintem emiatt tűnt el minden érzelmem.

De ez szörnyű. Még fizikailag is.

A gerincemben,a homlokomban és a fejem hátuljában is tompa nyomást érzek.

Sírni sosem tudok,pedig nagyon jól esne.

Valamiért mindig arra gondolok,hogy nem érdemlem meg. És nem id tudom megoldani ezt.

Hogy szemléltessem a súlyosságát a dolognak,sajnos nemrégen elpusztult egy nagyon imádott házikedvencem. Régóta velünk volt. De egyszerűen képtelen voltam megsiratni. Nagyon rossz volt tudni,hogy nem lesz többé itt velem és,hogy mit érezhetett,de nem tudtam fájdalmat érezni és nem azért,mert jelentéktelen lett volna,mert nagyon nem volt az. Ő nagyon fontos volt számomra.

Mikor próbálom azokat a dolgokat megvalósítani,amire régen nagyon,nagyon vágytam,egyszerűen nem tudom megélni.

De semmit. Egyáltalán nem tudok örülni nekik,se bánkódni miatta.

Régen rengeteget voltam rosszkedvű és szomorú.

Komolyan mondom,inkább lennék szomorú néha,minthogy ilyen állapotban legyek.

Egyszerűen fizikailag fáj,hogy nem tudom kiadni az érzéseimet. Nem tudom kinek elmondani a gondjaimat,mert emiatt senkivel nem is tudok ismerkedni,mert egyszerűen nincs meg hozzá a motiváció,hogy tegyek érte bármit is,nics tapasztalat és úgy érzem nem érdemlem meg.

Amíg legalább azt éreztem,hogy mekkora bénaság vagyok,akit nem szeretnek a lányok vagy az emberek,addig legalább érezhettem egy kis önsajnálatot,de most semmit.

Néha elkap egy egy kellemes,nosztalgikus érzés és direktben próbálom jobban felerősíteni,de nem megy.

Mostmár hála istennek jobb ember lettem,minden szempontból (külsőleg és belsőleg is),de nem tudom már kihasználni és a mai napig nem történtek meg azok a dolgok,amik régen nagyon,nagyon bántottak,hogy nem kaphattam meg,úgy mint mások.

Mit tehetek,hogy legyenek újra érzéseim? Szörnyű így élni.