Van rajtam kívül még olyan ember, aki nem szeret/szokott strandra járni?
Nem annyira a kinézetem miatt nem szívesen megyek (nem vagyok ugyan izmos, de kövér sem), inkább amiatt lehet, hogy van egy enyhe szociális fóbiám. Konkrétan a strandra vonatkoztatva: nem tudok ott feloldódni, azt érzem, hogy engem néznek, szóval feszültségként élem meg, nem kikapcsolódásként.
Régebben szüleimmel jártunk a Balatonra, de közben felnőttem, ők már idősebbek, meg elég drága is lett. De az igaz ok nálam a tömegtől való félelem.
Pedig voltam kollégista, láttuk egymást gatya nélkül is, de valahogy az más volt, mert ők a szobatársaim, barátaim voltak, nem idegenek.
Amúgy sokat vagyok szabadban,ki vagyok napozva, de a strand nekem nem megy valahogy. Más is van így?
Köszönöm a válaszokat!
41F
Utoljára kisgyerekként szerettem strandon lenni.
Egyrészt nekem sincs egy görög isten testem, ne szeretem mutogatni sem, feszült vagyok, ha mások előtt kell kevés ruhában mutatkoznom. Másrészt nem szeretem a tömeget, sem mások testét nézni.
Meg egyszerűen nem az én világom az egész vízben játszadozás meg egész nap parton henyélés, jobban vonz az, ha mehetek valamerre.
Másik ok egészségügyi, fehér a bőröm és tele vagyok anyajegyekkel. 5-10 perc alatt képes vagyok leégni. Barnulni sem szoktam, hiába vagyok sokat szabadban, túrázom, akkor is maximum olyan lesz a karom, mint másnak a "téli" színe.
Nekem a sok emberrel és a fürdőruhával van bajom.Utálom a bikinit is és az egyrészest is.Egyrészt szégyenlős vagyok meg van annyi gerincem,hogy nem feszítek bikiniben egy csomó idegen előtt.Én se vagyok kíváncsi az ő testükre.Szóval a nagy baj az a fürdőruha,ennyi erővel az ember már fehérneműben is flangálhatna.
Szerintem gusztustalan dolog a strand,de miszáj járnom,mert nyaralásnál nem mondhatom azt,hogy nem,mert a szüleim leszólnak.De barátaimmal nem megyek,se a kerti medencébe
Nagyon köszönöm még egyszer Mindenkinek, aki megosztotta velem véleményét, tapasztalatát és azoknak is, akik esetleg ezután szólnak hozzá a témához!
Többen említettétek a fürdőruhát. Én pl. szeretek idehaza fecskét felvenni kertben, udvarban vagy a szőlőhegyen, ha dolgozom, de manapság a strandokon már ezért kinézik az embert. Valahogy nekem ez a típus kényelmes alsónadrágban is.(Brief azt hiszem a neve).
Említette valaki az anyajegyeket. Hát, nekem is van bőven, kisebbek, nagyobbak, régebben nem volt ennyi, igaz, a napsütés sem az, mint gyerekkorunkban.
Amikor kiskoromban jártunk a Balcsira, valahogy más volt az egésznek a hangulata, akkor még jobban szerettem menni, nem az a "Beach" hatás dominált, talán így tudnám megfogalmazni.
Én sem szeretem.
Meleg van, süt a nap, leégek vagy lebarnulok (mindkettőt utálom), tömeg a szarazon és a medencében, nyüzsögnek az emberek, visítanak a pulyák, üvölt valami ostoba zene, hosszú a sor, a kaja vacak és drága, a sör meleg, a víz retkes. És mindemellé baromi unalmas áztatni magamat vagy bamulni ki a fejemből.
Jobb itthon a hűvösben egy könyvvel.
35n
Én a tömeget utálom. A Balatonon a május vége-június eleje meg a szeptember a jó, feltéve ha meleg a víz. A többi kibírhatatlanul zsúfolt.
Sokszor látom, hogy van pár bámulós ember. Van aki direkt bámul, van aki csak elbambul. Van aki ül a padon és mindenkit megbámul. Ezek ellen jó stratégia, ha visszabámulsz. Előbb-utóbb elfordul.
Amit még utálok, azok a hörgő gyerekek. Pedig szeretem a gyerekeket és az se zavar, ha sikongatnak. De néha hallok egypár kölyköt, akik órákon át tüdőből óbégatnak és túldühöngik a többi párszáz embert.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!