Iskolai bántalmazásokat, hogy felejtettétek el?

egyáltalán nem foglalkozom vele, nem határozza meg az életemet, mert nem cipelem ezt a terhet

persze osztálytalálkozóra nem fogok elmenni, hiába is hívnak, nem haragszom, csak nem vagyok kíváncsi rájuk

akikkel meg jóban voltam, azokkal szívesen beszélgetek

Nem felejtettem el, bosszut alltam akin tudtam. Volt egy srac aki minden nap csesztetett kozepsuliban, tanarok szartak ra. Tesioran mindig nekem rugta a labdat, kosarlabdat etc.

Leerettsegiztunk, mindenki mas egyetemre mebt tovabbtanulni. Gondoltam vegre vege.

De egy nap posztolgatott kepeket facebookon (ismerosom ismerose).Megtudtam hol tanul most, kifigyeltem

hol parkol es kiszurtam a kerekeit, vekentem kutyaszarral a kilincset. Gyerekes tudom, de nem bantam meg.

üdv, 50 éves vagyok. Nem felejtettem el. Sőt nagyon sokat gondolkodtam rajta. A körülöttem lévő felnőttek felelősségén is.

Aztán meg pszichológushoz is jártam és sok pszicológiát is tanultam. Nem csak ezért, egyéb nehézségek is közbejöttek, de biztos, hogy része volt ez is.

Én sok-sok kérdést tettem fel magamnak ezzel kapcsolatban:

Milyenek voltak az akkori önmagam érzései? Miért nem tudtam megvédeni magam? Ki védhetett volna meg? Mi fáj most leginkább az egész történetből? Miért tehették meg velem? Kinek a cserbenhagyása fáj leginkább? Miért nem hittek nekem? stb

Ha jól értem, téged súlyos trauma ért. Ezt nem lehet elfedni, hanem ahogy engedi magát az érzés, érdemes foglalkozni vele. Magad is sokat tehetsz ezért, de szakember segítségével megértheted mi történt akkor.

Akkor gyerek voltál, és nem tudtad magad megvédeni, és mások sem védtek meg.

Sajnáld meg az akkori önmagad, mert valami igazságtalanság történt veled, és ez most is, ugyanúgy tud fájni.

Ez egy (hosszú) folyamat, fájdalmas a szembesülés - legalábbis sok pontja az lehet, de te egy idő után (észrevétlenül) más leszel és a viszonyod is más lesz a történtekhez. Sokféle módon történhet ez meg, mindenkivel máshogyan (megbocsájtás, elengedés, radikális szakítás a múlttal) - nincs ár recept. Nekem az önismeret segített.

Szembesítésnek nekem sem volt felszabadító ereje - mindenki hárított. Osztálytalálkozókra én se megyek. Akit szerettem akkor, most is fontos. Ez így elég.

Amit egyedül bánok, hogy volt egy fiú, akit nálam is jobban bántottak. Neki egyszer szeretném elmondani, hogy tudom, hogy neki volt a legrosszabb, és igazságtalanok voltak vele (is). Talán miatta elmegyek egy osztálytalálkozóra :)