Mit csináljak, hogy ne vegyék az emberek folyton személyes sértésnek, amit mondok vagy kérdezek?

Gondolom, hogy bennem van a hiba, csak én nem érzem, hogy mi a baj tulajdonképpen.

A problémám az, hogy visszajelzések alapján kötekedő, flegma és bunkó vagyok... csakhogy én ebből semmit se érzékelek! Én teljesen barátságos embernek tartom magam, soha nem akartam senkinek se ártani, vagy megbántani. Valamiért mégis sokszor sikerül. Nem értem, miért, de mindenki magára veszi, amit mondok.

Pl.: rokonnal beszélgettünk, szóba került az éjszakai áram. Én mondtam, hogy az ötlet tetszik, de nálunk a gyakorlatban nem működik, arról megy a bojler, és 5 estéből 3 este hideg vízzel tudok zuhanyozni. Erre elkezdett ordítozni, hogy jó, kössek még bele, nekem semmi nem felel meg, és így tovább.

Más. Ismerősömmel beszélgettünk, szóba került a vegaság. Én elmondtam, hogy az én nézetem az, hogy mindenki egyen amit akar, és egyik oldal se(!) erőltesse a másikra a saját dolgait. Ismerősöm tulajdonképpen ugyanezt mondta, de azért kiakadt rám, hogy mi az, hogy szerintem a húsevők is nyaggatják a vegákat, mit védem ennyire a "salátazabálókat", menjek akkor én is vegának.

Más. Dolgoztunk otthon valamin, a párom elmondta, hogy ő hogyan oldaná meg. Én végighallgattam, majd megkérdeztem, hogy nem lehetne-e egyszerűbben csinálni - ezt konkrétan ezekkel a szavakkal is megkérdeztem, illetve vázoltam is egy ötletet, hogy szerintem hogy lehetne, hozzátéve, hogy azért kérdezem, mert ő jobban ért hozzá. Jól összevesztünk, mert szerinte megint flegmázok.

Más. Pár éve a szüleimnél voltam, kint beszélgettünk, ők pedig nekiálltak etetni a kutyájukat valami édességgel. Én mondtam, hogy az nem tesz ám jót neki, miért nem vesznek kutyának való nasit.. persze ajtócsapkodós módba mentek át, és egész hétvégén meg voltak rám sértődve. Kiskoromban rendszeresen kaptam a pofonokat olyanok miatt, mikor valamit meg szerettem volna érteni, vagy kifejtettem és megindokoltam, hogy valami nem tetszik.

Végtelenségig tudnám sorolni, a konkrét helyzet mindig más, de a lényeg ugyanaz: én jószándékú vagy kíváncsi vagyok, mire a másik úgy viselkedik, mintha felpofoztam volna, kiakad, én meg állok döbbenten, és nem értem, hogy mi történt.

De eközben nekem az a furcsa, hogy a példákban emlegetett emberek másoktól olyan stílust eltűrnek, hogy én a t..knyommal nem beszélnék úgy, de az nem zavarja őket. Ha én kérdezek valamit, vagy elmondom a véleményem, az pedig világvége.

Egyszerűen nem értem, én őszintén nem akarok rosszat. Nem másokat gondolom a hibásnak, mert gyanús, hogy ovis korom óta MINDEN ismerősömmel ide jutunk előbb-utóbb, márpedig nem kevés embert ismerek - és bár egész könnyen barátkozok, soha nem volt még olyan ember a családtagjaimon kívül, aki 2-3 évnél tovább a közelemben maradt volna (a családtagjaim is csak a kötelező köröket futották le velem mindig, annál közelebbi viszonyunk soha nem volt, nem vagyunk jóban). Sokakat próbáltam kifaggatni, hogy pontosan mi a baj velem, de nem tudtak válaszolni, csak annyit mondtak, hogy ilyen vagyok, de nem tudják, miért érzik ezt.

Szóval biztos, hogy nálam hibádzik valami, de hogy jöhetnék rá, hogy miért történik ez? Mit tehetnék ellene?