Normális, ha az egyetemi tanulmányaim végén jöttem rá, hogy nem akarok diplomát, hanem szakmunkásként akarok dolgozni?

Már nem sok van hátra a diplomáig, a finisben vagyok, de ehhez nagyon sok csúszás kellett, mert nehezen haladtam a tárgyaimmal és időközben meg is utáltam amit tanulok. Most arra gondoltam, hogy legszívesebben otthagynám az egyetemet és tanulnék egy kétkezi szakmát, mert utálom amit tanulok, eleve mindig is utáltam tanulni (valószínűleg ezért is bukdácsoltam sokat), utálok ülőmunkát végezni ahol leég az agyam és stresszelek (alapból feszült és ingerült vagyok). Ehelyett olyan melót szeretnék csinálni, ami nem nehéz a fejemnek, könnyű megtanulni, mindig ugyanazokat a dolgokat kell csinálni (ergo nem kell hülye önfejlesztéssel meg céges továbbképzésekkel meg nyelvtanulással kínoznom magamat). Ahol a szabadban lehetek, ahol nem kell túlórázással az irodában meg projekt-előadásokon izzadnom tele görccsel és kétséggel. Utálom ezt a sterilitást és megfelelési kényszert és legszívesebben csak a két kezemmel dolgoznék életem végéig (azt is külföldön). Hallottam, hogy itthon semmibe nézett burkolók/asztalosok/CNC-sek mennyit keresnek nyugaton és elképesztő számokat hallottam (ott pedig senki előtt nem kellene szégyellnem a szakmámat). Ráadásul állítólag elég egy nagyon alap nyelvtudás is (bár nekem angolból már van egy B1 szint). Szóval én nem akarok beleőrülni a követelményekbe/tanulásba/elvárásokba és már herótom van az egész egyetemtől (és még az államvizsga csak ezután fog jönni). A diplomás munkahely keresés (nulla tapasztalat és elhivatottság hiányában) pedig még ennél is durvább lenne, ha egyáltalán eljutnék odáig. Az emberek véleményét pedig lesz***m, hogy nem lennék "értelmiségi". Mondjatok valami véleményt vagy tanácsot!