Hogy viszonyul a vezetőség ahhoz aki dominánsabb tipus?

Nekem eddig szinte mindenhol sikerem volt, ha állásra jelentkeztem, mert: eléggé alkalmazkodó vagyok, udvarias, látszik rajtam, hogy nem én akarom kézben tartani a dolgokat, úgymond.

Viszont van egy barátom, eléggé nagyszájú, deviáns, minden idegesíti, és szinte képes bármitől a plafonra kerülni, mert: úgy felb..ta az agyam...

Na ha őt kellett bejuttatnom valahova, sehova sem került be.

Mindig csak úgy tudott elhelyezkedni, hogy a híres apukája nevét hallva vették fel az adott szakmába, ahol az örege dolgozik.

A főnök azért van, hogy irányítson. Ha valaki próbálja átvenni a szerepét, vagy "túlságosan önálló", azt a felettes nem szereti.

Ha ügyes vagy és talpraesett, a munkádat jól végzed, de nem akarod átvenni az irányítást, nem szólsz bele semmibe csak ha kérdeznek, akkor kedvelni fognak.

Mindenkit más okból szeretnek a munkahelyén. Bennem azt szeretik, hogy elvállok mindent, ha megszorul a csapat. (Műszak cserét, helyettesítést, hosszú műszakot stb.) Tudják, hogy számíthatnak rám.

Ahogy írták előttem, ez erősem függ a vezetők személyiségéről. Pár példa: alapból konfliktuskerülő típus vagyok. Az első munkahelyemen, ahol még csak egy hete voltam, és elrontottam valamit (nem okozva visszafordíthatatlan kárt), a főnökön ordenáré stílusban szidott le, amin egy éjjelen át rágódtam, majd összekaptam magam, és másnap elmondtam neki, hogy nagyon szeretnék itt dolgozni, de ha ilyen hangnemben beszél velem, akkor inkább most felmondok. Ezután még sok évig dolgoztam ott, és a legjobb kapcsolatban lettem a főnökömmel. A munkatársaim mesélték, hogy fél évnél tovább előttem senki sem bírta, mert mindenkivel így beszélt, ám senki nem mondta meg neki soha, hogy ezt hagyja abba.

Két barátnőm is van, akik domináns, nagyhangú típusok, egyikük emellett kissé „királylány-szindrómás” is. Neki sok összetűzése volt a főnökeivel, mert hiába mond okosakat, a kicsit sértődöttnek tűnő stílusát nem annyira bírják (megjegyzem végül vezető lett belőle valahol).

Másikuk inkább az igazság bősz bajnoka típus, belemondja az ember szemébe a véleményét keményen, de ezt úgy teszi, hogy mindenki elgondolkodik rajta (és általában igaza is van). Ő az a típus, aki ki tudja mondani, amit mindenki gondol, csak nem mer kimondani. Nos, őt minden főnöke kedvelte, és mára ő is vezető beosztásba került (és azt gondolom, neki nagyon való is ez).

Szerintem senkinek nem szabadna hagynia, hogy„sárba tiporják”, mert hosszú távon magával szúr ki az ember, ha ilyen közegben él.

Egy munkahelyen szükség van dominánsabb típusú emberekre is, hiszen belőlük lesznek a középvezetők...

Egyébként szerintem az arany középút a legjobb: ha valaki ki tud állni az érdekeiért asszertív módon, és nem engedi, hogy sárba tiporják.

Én férfiként egyszer kiosztottam a férfi főnökömet,tudta ő is,hogy miben ludas,csak nem ismerte el.Eleinte mérges volt rám,mert nem tudott mit kezdeni a szituval,egy hétig került,vagy a szokásosnál is bunkóbb volt ha összetalálkoztunk,aztán megenyhült,már egy jó ideje normális velem,viccelődik,becenevemen szólít,sokkal kompromisszumképesebb.

Persze ez csak akkor működhet,ha az ember képes szakmailag helytálló észérveket felhozni.

Mondjuk volt szerencsém olyan női feletteshez is,aki annyira pszihopata volt,hogy odáig sem lehetett eljutni vele,hogy észérveket felhozzak.Egyszerűen meg sem hallgatta.Sajnáltam szegényt,mert nyugtatókon élt,a viselkedése miatt pedig rengetegen utálták,de az ilyennel nem lehet mit kezdeni,a dominancia csak még inkább dühíti,úgyhogy inkább ráhagytam.

Más női kollégáimmal vagy feletteseimmel viszont tudok dominánsan viselkedni,ha szükség van rá.Nem szoktak vitatkozni.Persze itt sem arról van szó,hogy bal lábbal kelek,és "ledominálom",csak mert ő nő.

Pl:Végezném a dolgom,amihez beszélnem kéne vele,ő meg csacsog valakivel valami hülyeségről,látja rajtam,hogy villámot szór a szemem,akkor elnézést kér,és gyorsan befejezi.