Mit tegyek, ha nem tudom magam túltenni azon, hogy nem vagyok gyönyörű, sőt még ronda is vagyok?
Nem vagyok túlsúlyos, mindent megteszek, hogy a lehető legjobban nézzek ki.
De belebetegszem. Teljesen elvesztem magam, mert az erőfeszítéseim ellenére is utálom amit a tükörben látok.
A legtöbb fiú rideg velem, pedig a szép lányokkal mindig kedvesek. Ez miatt bántottak is egészen idágig is az iskolában.
Nem bírok tükörbe nézni, meg akarok halni.
Sokszor elképzelem milyen lenne az általam imádott külsővel járni-kelni, és annyira fájdalmas mikor rájövök, hogy ez számomra elérhettlen. A plasztikán gondolkozom, de őszintén szólva annak sem lenne sok értelme, mert még mindig irigy lennék azokra, akik csak így születtek, míg nekem meg kellett szenvednem érte. Nem akarok így érezni de nem tudok mit tenni ellene, ilyenkor csak lefekszem behunyom a szemem, és mondogatom, hogy el fog múlni, el fog múlni..
Elalszom, de nem múlik el.
nos hány éves vagy?
mert ha gimi, akkor az nekem is pokol volt, engem is bántottak, utcán is szóltak be és mai napig le se vagyok tojva legtöbbször a csinos barátnőim mellett, ha bulizni vagyunk...
egyetemista vagyok és rengeteget változtam, rendben lettek a hormonjaim (nekem speciel nem maguktól, a hormonzavar rá tesz az előnytelen külsőre, amit nagyon sokáig nem tudtam, hogy nekem van), de jobb mint volt, sokkal
fiúzom is, sírtak is már utánam, nem gondoltam volna, hogy ilyen lesz, pedig népszerű is volt ez a srác, biztos nem azután sírt, hogy milyen szép vagyok...ha valaki szerelmes, akkor tök mindegy, hogy mi van
ezt a szép lányokkal a fiúk nem vmi kedvesek dolgot én is tapasztaltam/tapasztalom mai napig, ezekkel nem tudsz mit kezdeni, csak bosszantó, de gondolj bele, ilyen mentalitású embertől akarsz bármit is? valószínű, hogy nem csak ez az oldala taszító, vannak bőven értelmes fiúk, a társaságuk is az
most is vannak kisebb összeomlásaim azért a külsőm miatt, én is voltam irigy másokra (barátnőmre még most is) sok tüske bennem maradt az évekből és mint mondtam, akkor se vagyok vmi hú de szép, de sokkal jobb!!
elárulod, hogy mit nem szeretsz magadon? miket teszel azért, hogy csinosabb legyél? lehet, csak rossz eszközökhöz folyamodsz, pl van az az eset, ha sokat edzel, akkor csak rosszabb lesz akár a bőröd, nem konkrétan hízol, de nem is alakulsz kellően egy nőiesebb alakba, nekem is ez volt, de ennek oka van
csak jellemezd magad kicsit kérlek, hátha segíthetünk, azért tartottam ezt a mesedélutánt, nem kell képet mutatni
A jó külső arra kéne, hovy szeressem magamat. Hogy elégedett legyek magammal, nem feltétlen mások miatt. Mert így képtelen vagyok rá..
Mellesleg göndör hajam van, amit ápolok, rengeteget foglalkozok vele de így is csúnya. Járok kozmetikushoz, de a miteszereim nem aksrnak eltűnni, ezerféle krémet is kipróbáltam már.
Alapvetően aránytalan arcom, barna asszimetrikus szemeim, barna bozontos hajam van széles fejjel, kerek széled orral.
Az alakom jó. De ezeken a vonásokom nem tudok változtatni csak plasztikával.
(160 cm -50 kg)
Ha valakit érdekelne akkor derék 61, csípő 85, mell 72. -csak hogy el tudjatok kepzelnil
Tök jó alakod van! A miteszerek elmúlnak, a hajadat ki lehet vasalni ha akarod, bár szerintem tök szép a göndör haj. És senki sem reménytelen, egy kis smink pedig mindig segít! Ha szeretnéd írhatsz nekem privátba, szívesen meghallgatlak. Akár képet is küldhetsz, segíthetek tippeket adni:)
16/L
Kérnék egy képet vagy találkozót.
Rengeteg önképzavaros lány depizik feleslegesen...
Sok olyan fiú pedig visszahúzódó, akiknek nem kellene...
S ne feledjük az átlag tömeg-izlés egy sablon. Pl ezek a klón lányok, ugyanaz a smink, 2-3 hajfazon, kivasalva, huszonéves korukra meg már lóg a mellük seggük, korán ráncosodnak...
Hány éves vagy?
A legtöbb ember irigyelne téged, ha ez lenne a legnagyobb problémája. 😉
Egy kis burokban élsz s öncentrikusan összezárod magad az helyett, hogy jobban megfigyelnéd csak a körülötted lévő embereket.
S mit szeretnél elérni?
Önbizalom?
Nem csak külső megjelenésen alapul 😉
Sok a buta és sikertelen, tehetségtelen s a smink mögé, plasztika mögé bújnak, hogy ha már legbelül szemetek, "kivülről ne lássák annak az emberek".
Belefáradtál?
Mibe?
Napi edzés suli?
Ugyan... Nekem 10-13tanóráim voltak s mai napig edzek kora hajnalban, délben s este.
A vállalkozásról nem is beszélve mi munka. Ezek csak nagy vonalakban azok a dolgok, ahol naponta helyt kell állni. + pályázatok, kiállítások.
S te, drága... Gondold már át csak egy heti időbeosztásod.
Lépj ki a fejedven kialakított üvegfal mögül.
Ha van időd depizni, sírni, akkor azt az időt szánd rá önfejlesztésre... Ha érdekel ezt bővebben kifejezem, elmagyarázom.
Emeld fel a fejed a párnából és ne tokosodj be, mint a vulgáris társadalom.
S ne feledd SOHA SENKI nem fog mindenkinek megfelelni tetszeni!
Se külsőleg, se belsőleg.
Ez tesz minket változatossá.
Nagyon unalmas és monoton lenne a világunk.
Téged kivül belül helyre kell rakni!
Első sorban legbelül... Fejben kezdődnek az igaz változások.
Elmesélem azt is ha gondolod, honnan hova jutottam. Az totál nulláról...
Gondolom a te szülőd nem emelt kést rád álmodban csak, mert ilyenen depizett mint te most...
Kitalálva azt, hogy öngyi lesz, de magával visz".
De amúgy te nem tennéd meg, csqk a gondolat átmegy a fejeden.
Amikor ápoló voltam ideiglenesen sok hozzád hasonló depissel találkoztam.
Képzeld, alig 10perc alatt lesápadt az öngyilkos jelöltünk, rosszúl lett s könyörgött az életéért. 😂
Drasztikus, de hatásos módszerekkel megoldottam.
Te se legyél már magad alatt marhaság miatt. Nézz körbe pl mindig is vannak nem csak szebbek, de rondább emberek...
Linkelj el nekem pár pl- t kiket tartasz te szépnek.
Várlak.
A testmagasságod és a testtömeged teljesen jó arányban van. Biztos vagyok benne, hogy semmi komoly gond nincs a kinézeteddel csak valamit mentális probléma miatt hiszed azt.
Persze jó lenne tudni, hogy hány éves vagy és egy kép is segítene, de én így is biztos vagyok benne, hogy nincs semmi komoly gond a testeddel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!