INTJ-ek, hogy álltok a szeretethez?

Egy online teszt alapján INTJ-T vagyok :) Elvileg az INTJn belül van A és T de ötletem sincs mi a külömbség.

Nincsenek igazán barátaim, csak 2 közeli akikkel ritkán találkozom viszont rengeteg lánnyal ismerkedem, akikből időnként gyakran kiábrándulok és elridegül a hozzájuk állásom ha azt érzem igazán sikeres vagyok a másiknál.

Így volt, hogy egyszerre 4 lánnyal voltam monogán egy nagyon rövid ideig.

Ennek ellenére keresem az igazit, csak amíg nem találom meg a többit gyakorlásnak tekintem, ami egy elég elvonatkoztatott picit rideg dolog.

A komoly dologról beszélés is igaz rám. Egyetemen leginkább csak tanulmány és tananyagról beszéltem másokkal. Viszont ha megerőltetem magamat ismerkedésnél eltudom játszani a nagyon extrovertált nyitott érdekes személyiséget is még ha nem is azonosulok vele.

Megnyugodhatsz, attól még, hogy ez a személyiségtípus áll hozzád a legközelebb, nem kell 100%-ban "megfelelned" a jellemzőinek.

Amúgy én is INTJ vagyok elvileg, pedig nem csak komoly dolgokról beszélek. Sokan egy ITNJ-t úgy képzelnek el, mint egy Sheldon Cooperhez hasonló autistát, akinek mondanak valamit pusztán poénból, erre azt is halálosan komolyan veszi, pedig a való életben nem ilyenek,az emberek (szerencsére)..

És mellesleg rám is igaz az, hogy a "barátaim" nem azért azok, mert annyira bírom őket, csak nekem is szükségem van néha társaságra.

Nos, rám szinte tökéletesen passzol az INTJ leírásom. Sokszor ki akarom zárni az érzelmeimet, és a józan eszemmel, hideg logikával cselekedni, vagy egyszerűen képtelen vagyok kicsikarni magamból valami nagyobb érzést, mai napig nem tudom, mi a szeretet valójában, halvány elképzelésem van egyetlen ember miatt az életemben. Igaz, szerelmem még nem volt.

Nehéz szerintem ez a személyiségtípus, mert az emberek többsége inkább egy érzelembomba, kicsapongóbb, könnyebben tud szeretni, míg én magamon azt veszem észre, hogy nehezen tudok kötődni bárkihez is, sőt, van egy olyan rossz tulajdonságom, hogy felismerem a helyzeteket, amikor kihasználhatjuk egy emberrel egymást kölcsönösen, és bele is megyek. Nem ártok neki természetesen, de ha csak egy x dolog miatt vagyunk el, akkor simán fenn tudom tartani a dolgot bármilyen komolyabb kapcsolat nélkül.

Sokan nem értik meg ezt a típust, mert ridegnek, bunkónak és egoistábbnak tűnünk, de ha igazán megismernek minket, ami nagyon ritka, mert mint mondtam, kevés emberrel alakítok ki bensőséges kapcsolatot, de ha valakinek megnyílok, az meglátja ezt az oldalamat, ami nem direkt ilyen "hideg", és aki szeretni akar, csak még tanulja.

Talán ilyen lehet egy INTJ prototípusa, de mindenki más, és nem kell 16 személyiségbw beskatulyázni magunkat feltétlen. Ne akard magadra erőltetni ezt a leírást, ha nem érzed magadénak.

Szerintem az vagy akinek érzed magad, ha te ennek akarod érezni magad akkor a tudat alattiba ezt be meséled és így éled az életed ezért ez is leszel, remélem érthető voltam ;-)

Jöhet egy butaság is, nekik meg az a nevük hogy IMT, lehet őket gyűlölni de lehet szeretni is őket, ezt mindenki fejben dönti el [link]

A tévét néztem, elment a kép, lassan besötétült. Kikapcsoltam majd vissza egyre feldúltabban, a szemem már a vilanykapcsolón, nem akartam megvárni, azt amikor a tévé teljesen besötétül, mert csak az adott némi fényt. Amikor tisztázódott, hogy a tv egyre sötétebb lesz és vele együtt a szoba is, még az utolsó pillanatban, mi előtt teljesen átjár a félelem pár karnyújtásnyira lévő villanykapcsolóhoz nyúlok, de az nem működik, kicsit meglep. Talán az izzó égett ki?! Vagy mi van? Nyúlnék megint hogy felkapcsoljam, de megáll a mozdulat, mert lefut bennem a felismerés a fény játékkal, ez egy álom, persze hogy nem működik a fény, hiszen a fény az éberség. Azután körülnézek, hogy mégis milyen érzés, és mi vesz körül, sajnos felébredek.

Valahogy így állok a szeretethez is.

Még sosem volt igazi barátom, csak felületesebb ismerőseim. Akit szerettem, fogalmam sincs, hogy miből érezhette, ameddig élt, mert nagyon nem tudom kimutatni se szóban, se gesztusokkal, se érintéssel, tudatos erőfeszítésekkel se. A másik fél részéről ez kb. olyan lehet, mint jeleket fogadni az űrből. Pedig maga az érzés volt olyan erős, hogy kvázi hezitálás nélkül öltem volna a védelmében.

Nem mondanám, hogy mindenkivel barátságtalanok vagyunk, vagy nem tudunk kötődni... csak igényesebbek vagyunk, mint az átlagember. Nem azt csináljuk, hogy "jaj, magányos vagyok, brühühü" alapon összeszedünk magunk köré mindenféle szerencsétlent, hanem kivárjuk, ameddig megismerkedünk az elvárásainknak 100%-osan megfelelő személyekkel.