Miért az öregek a bunkóbbak? Idős korukra megbutulnak az emberek vagy az a generáció ilyen és kész?

# 9/10

imádom ezt az érvet, mindig ezt szajkózzák, pedig akkora hülyeség, mint a ház.

a mostani idősek főleg azért ilyenek, mert a szociban nőttek fel, ergo nem valószínű, hogy a mostani fiatalok is ilyenek lesznek.

egyébként meg nagyon igaz, amit az első válaszoló írt.

régen talán tényleg az igaz volt, hogy az idősek bölcsek voltak és tiszteletet érdemeltek emiatt, de ma Magyarországon ez már nagyon nincs így.

Értelmes, széles látókörű időssel még nem találkoztam, arrogáns félművelttel viszont már bőven.

kérdező, ne vedd komolyan, sztem vhol belül ők is tudják, hogy a tudások ma már vajmi keveset ér, ettől frusztráltak, és kötekednek.

a kedvenc történetem az volt, mikor az irodánkhoz kijött szerelni a kolleganőm apósa.

csütörtök helyett kedd 9kor telefonál, h akkor msot jön, hiszen iroda munkát végzünk (tehát a lábunkat lógatjuk csak), így bármikor jöhet.

aztán lekezelően kioktatott, hogy hogyan kell hazsnálni a vésőgépet (természetesen rosszul, mert anno a bányában ő másmiylet használt), aztán életvezetési tanácsokat is osztogatott a dagadék, de köszönni term. nem tudott.

ha nem a kolleganőm rokona lett volna, lehet, hogy a villanyszerelőnk lecsapja, vagy én.

és még 1:

amikor fősulira jártam, albiba költöztem. amikro a szomszéd nyugdíjas pedagógus megtudta, hogy fősulis vagyok, az lett az életcélja, hogy bebizonyítsa, hogy buta vagyok.

ezt úgy csinálta, hogy amikor mentem haza, megállított, és megkérdezte, hogy tudom-e, hogy ma van 50 éve, hogy xy költő macskája meghalt. nem tudtam, és nagyon szégyellni kellett volna magam.

ettől a bölcs asszonytól tudtam meg azt is, hogy az internet hülyeség, ezért nincs is számítógépe és angolul tudni szintén hülyeség, de a vallás és Isten az nagyon fontos.

Előttem szóló 11-es gondolatmenetéhez még hozzátenném: Régen a társadalomban MINDENKINEK volt dolga, feladata, íratlan kötelessége.

A 64 éves, aki ma már nyugdíjas, nem úgy élt mint a mai 64 éves.

Nem egyedül élt egy 30 négyzetméteres panelban a 3 macskájával, és nem havi kétszer látta maximum a gyerekeit, unokáit.

Egy kis történelem:

Az 1900-as évek elején alakultak a munkások egyes csoportjai számára nyugdíjpénztárak. Ezek azonban egy-egy munkáltatóhoz vagy szakmacsoporthoz kötődtek, és önkéntesek voltak. A kötelező és átfogó nyugdíjtörvény csak 1929-ben jelent meg, amely a munkásokat és a magánalkalmazottakat egy törvénybe fogta, és megteremtette a mai nyugdíjrendszer alapjait.

A nyugdíjakat úgy határozták meg, hogy 40 évi járulékfizetés után egy átlagkeresetű munkás és alkalmazott számára a nyugdíj az átlagkereset fele legyen. A törvény megalkotói is elismerték, hogy ez az összeg még az alapvető szükségleteket sem fedezi, de más országok sem tudnak lényegesen magasabb járadékot biztosítani.

A nyugdíjkorhatárt már ekkor 65 éves korban állapították meg! Ez jóval meghaladta a születéskor várható átlagos életkort, ami 47 év volt férfiaknál, és 50 év nőknél. Vagyis csak azon szerencsések kaptak nyugdíjat, akik az átlagos várható életkort bő 15 évvel túlélték.

A mai nyugdíjasok mondhatni modern jelenséget képeznek.

Ugyanis mint a fentiekből láétszik:

-Régen nem volt ennyi nyugdíjas az alacsonyabb várható életkor miatt. Ezt az orvostudomány jó 20 évvel kitolta, és rengeteg olyan ember él meg idős kort (pl stroke-osok) akik régen nem éltek volna addig (megkérdőjelezhető hogy ez hálás dolog-e, vagy csak felesleges szenvedésmeghosszabbítás)

-Mivel a nyugdíjak régen a megélhetést semmilyen módon nem tudták fedezni, csak kiegészítésként volt hasznuk, ezért az idősek nem voltak így elkényeztetve. Bizony kompromisszumokra kellett törekedniük a környezetükkel, a családjukkal, és hasznosnak kellett lenniük, ugyanis az állam nem óvta meg őket.

-A régiu időkben (mától számítva kb 50-60 éve) jellemző volt a nagy családos modell.

Nem azért mert annyira imádták egymást, hanem mint fentebb is írtam, az emberek, fiatalok, dolgozók, öregek egyaránt rá voltak kényszerítve hogy összetartsanak, mert állam bácsi nem óvott meg senkit sem.

Ebből adódóan több generáció lakott együtt egy háztartásban. Ez mindenkinek íratlanul, de kötelességet adott.

Az idősek feladatai többek közt a kisgyerekek ápolása volt, a monoton, "otthonülős" munkák elvégzése mint ruha készítés, varrás, ruha javítás, besegíteni a főzésbe. És bizony a felhalmozott tapasztalatok átadása, azaz a családi közösség szellemi segítése.

Ma már atomizálódott a társadalom. Egy átlag család a következő képpen néz ki:

Nagyszülők élnek együtt valahol külön háztartásban a család többi tagjától. A gyerekeik megint csak valahol élnek, jellemzően kis vagy nagy városban. A gyerekek pedig 18-19 éves koruktól megint csak jellemzően külön élnek egy megyeszékhelyen, vagy fővárosban a tanulmányaik miatt, kollégiumban vagy albérleti szobában.

A nagyszülők, nyugdíjasok nem is tudnak hasznos tagjai lenni családjuknak, illetve nem is érzik sokszor szükségét hogy kompromisszumra készek legyenek (könnyen kialakul az "én házam, én váram, itt neked kuss a neved" hozzáállás mindenki részéről, így inkább mindenki marad külön-külön)

Szóval ez egy modern kori népbetegség. Az az ember pedig, akinek évekig, esetleg évtizedekig nincsen semmi feladata, semmi kötelessége ami célt adna neki, idővel depressziós lesz, leépül, rosszindulatúvá, apatikussá válik.

Ez igaz a legtöbb nyugdíjasra is.