Mit gondoltok, ha valaki gyakran motivàciós idézeteket oszt meg közössègi oldalakon?

"Csak idegesìt, hogy olyanok, akiknek minden megadatik, nem mentek semmi extràn úgymond keresztül, magas lóról, mert most nekik èpp jól megy, kiokatóan osszàk az èszt ès ők megmondjàk a "tutit"."

Honnan tudod, hogy nem mentek semmin keresztül? Együtt élsz velük talán?

És mi van, ha valaki állításod szerint minden a s..gge alá kerül, ő miért ne oszthatna pozitív gondolatokat, hogy ezzel is rávezesse a többi negatív életunt pesszimista egyéneket, hogy mindig van kiút. Ha jobb életet szeretnének, akkor azért küzdjenek is meg, tegyenek azért, hogy nekik jobb legyen. Mindenre van megoldás, csak akarni és tenni kell érte és nem a kifogásokat kell gyártani folyamatosan.

"Nem vagyok irigy, de nem szeretem, ha valaki elszàll magàtól."

És mi van, ha te gondolod rosszul? Hogy ő szimplán csak büszke arra, amit elért, büszke magára, de te ezt már úgy veszed le, NEGATÍVKÉNT, mintha elszállt volna magától.

FB-on egyébként meg a legtöbb ember CSAK pozitív oldalát mutatja, nagyon kevés az az ember aki sírni és önsajnáltatni jár fel. A FB egy kirakat.

Lehet, hogy számodra az az igazi motiváció, mikor jön a negatív megmérettetés, számomra pedig az, amikor MINDIG minden helyzetben tudsz motivált és pozitív lenni, akár pozitív, akár negatív az adott (élet)helyzet.

Szerintem meg aki negatív élethelyzetben pozitívan gondolkodik, azzal valami gáz van. Mintha nem fogná fel a helyzet súlyosságát.

Anyukám halálakor a gyász közepén, nem tudtam volna pozitív lenni. Posztolgatni, hogy oké, meghalt, de ne sírj, hogy vége, örülj, hogy megtörtént, #lávcsi. Ha emiatt szar vagy gyenge vagyok, hát legyek. Viszont most, hogy már nem egy hisztérikus idegroncs vagyok, hanem nyugodt fejjel, nem egy módosult tudatállapotban nézek vissza a történtekre, tudok segíteni bárkinek, aki veszteséggel küzd. És megértettem azt a közhelyet is, hogy az idő gyógyít, hiába olvastam pár héttel utána, akkor csak kiakasztott.