Az emberek (többségének) miért esik jól, ha pl. egy bűnözőt, nem csak börtönbe zárnak élete végéig, hanem jól meg is kínozzák?
Ne sajnáld már annyira a szemétládákat.
Sajnos olyan a jogrendünk, hogy senki sem kap arányos büntetést. Pl. ha van egy gyilkos, aki megkínzott egy csomó embert, kiderült, hogy ő volt és még be is ismerte, akkor igenis az lenne a jogos, hogy kapja vissza azokat a kínzásokat. Mivel több embert megölt, annyira úgysem lehetne megkínozni, amennyire megérdemelné. És ennek nincs köze ahhoz, hogy ismertük-e az áldozatokat. Egyszerűen így lenne igazságos. Persze a mai világban nincs igazság, és csak reménykedhetünk, hogy az ilyet legalább a börtönben elintézik majd.
Aki másnak ártani akar, annál nincs rendben valami saját magával.
Az teljesen rendben van, hogy büntetést követelünk a bűnösöknek - az már nincs, ha ez a büntetés törvénytelen, embertelen és öncélú.
A legtöbb ember szerint a kivégzés vagy a börtön a bűnözőnek csak feloldás lenne, és így el sem tudja képzelni mekkora fájdalmat, kínt okozott az áldozatainak. Ezért akarja a többség, hogy a bűnös ugyanazt a kínt élje át amit ő tett másokkal.
Én nem vagyok egy szadista ember, nem is bírom az ilyen dolgokat, de sokszor amikor hallom mit művelt valaki egy állattal, vagy gyerekkel, nővel, férfival, hogy mennyire kínozta, bizony annak a szemétládának hasonló kínokat kívánok, hogy átélje..Ha már kivégzés nincs, legalább kapja meg azt a kínt, és ha egyszer kiszabadul, felfogja, hogy akármit tervezz az neki is fájni fog nagyon.
De sajnos a mostani társadalomban egy bűnözőnek több joga van mint az áldozatainak.
Szerintem nem akarják annyiban hagyni az egészet, hogy csak börtönbe viszik.
A börtön amúgy sem nagy bűntetés egy kínzásos gyilkosságért.
De valóban ha megbosszulunk valakit, a múlt nem fog megváltozni, így csak a bosszúvágyat elégíti ki.
Meg amúgy ez hogy most kinek mi köze van a másik szeretteinek halálához...
Számodra idegen valaki, de valójában az ember társad. Egy ugyan olyan lény, mint te.
Ha már így állnánk hozzá, akkor ne is adakozzunk, mert nem a te családtagjaid éheznek, szomjaznak stb...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!