Az emberek nagy része valóban nem akar átlagos életet élni?

Tökmindegy mit akarnak úgyis átlagos életük van/lesz :D

Elég irritáló felfogás, az ilyeneknek csak az a élet ha egész nap szórakozhat, a munka az büdös. Undoritó

29 vagyok, és én szeretem az egyszerű életemet. Az egyszerűt nem úgy kell elképzelni, hogy lúzer vagyok, csak éppen én kislány korom óta azon ábrándoztam, hogy lesz majd egy férjem, gyerekem, kutyám, macskám, és boldogan élünk amíg meg nem halunk. Eljárunk majd dolgozni, művelem a kiskertemet, kézimunkázom, főzök, mosok, takarítok, zenélek majd. És ez mostanra sem változott. Érdekes módon, kislányként már előre tudtam, milyen életet szeretnék, pontosan tudtam milyen férfit keresek, milyen való hozzám. Megvan minden amire vágytam, nem akarok többet, nekem elég amim van. Persze vannak kisebb céljaim, jogsi, nyelvvizsga stb, ezekért dolgozom is a mindennapokban, de nem ez a fontos. Szerintem az emberek nagyon el vannak tévedve. Nagyot álmodnak, belebuknak, és keserű lesz az életük, vele együtt önmaguk is belekeserednek, és lúzernek könyvelik el magukat. A végén még párjuk se és gyerekük sem lesz. Nem értem ezt a nagy karrirerista meg aranyásó tempót, ami a mai világban megy, de mindig azt érzem, hogy rossz századba születtem. De jól érzem így magam, szerelmes vagyok, és vidám. Tudom, nem lehet mindig így, lesznek árnyoldalak is, de legalább tudom, hogy amit akarok, elérhető. Bocs ha kicsit lelkis voltam, de ezzel akartalak biztosítani kérdező, hogy még van normális igényű fiatal nő.

Mindenki különleges akar lenni, de ma már nem vagy különleges, ha extrább a külsőd. Az életednek kell különlegesnek lennie ahhoz, hogy kilógj a sorból. Régen elég volt egy rikító hajszín, ma minimum legyen saját videoblogod, amiből megélsz vígan, vagy >valahonnan< legyen pénzed, hogy villoghass a menő cuccaidban a hobbidnak élve: önmagad mutogatása, “értékes” véleményed kifejezése a divatos, egyedi, márkás ruháid viselése közben. A fiataloknak legalábbis szerintem ilyesmi az álomélet.

Ma már nem, ezért van a hitel:), ami kb. mint "A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve".

Mi számít átlagosnak? Ha lenne egy családom és saját házam én lennék a legboldogabb ember a bolygón. Heti 40 óra munkával sincs problémám ha kicsit is érdekes amit csinálni kell. De az hogy folyton költözni kell másik albérletbe, és szabadidőm 95%-ában egyedül vagyok nem tudom meddig bírható. Főzést, takarítást szeretem csinálni, bár egymagamban könnyű.