Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Szerintetek is a 16 éves kor...

Szerintetek is a 16 éves kor környéke a legjobb?

Figyelt kérdés

Ekkor az ember már valamennyire szabadon dönthet az életéről, de még nincs rajta akkora teher és felelősség, mint majd a húszas éveiben. Ilyenkor igazán, "pofátlanul fiatal", lehet őrültségeket csinálni, nem szedik elő érte úgy, mintha 20 felett tenné, mert valahol még gyerek, de közben már a szülők partnerként is kezelik valahol.

Már lehet dolgozni, de még csak magára keres.

A többség még nem tört meg lelkileg, nem fásult bele a mindennapokba, tele van tervekkel, ilyenkor még minden lehetséges.


Én is 16-19 éves korom közt éreztem magam igazán fiatalnak, szépnek, úgy éreztem, még lehetek bármi, meg tudok valósítani bármit.


Most 25 éves vagyok, bár nem ért semmi, ami konkrétan megtört volna, de már én is érzem, hogy nem vagyok olyan fiatal (ha nem is látszik még), már nem merek olyan nagy dolgokat tervezni, már elvárt, hogy pontosan tudjam, mit akarok kezdeni magammal a fennmaradó 40-60 évben, az olyan meghatározó dolgoktól kezdve, hogy mivel akarok foglalkozni végleg, szeretnék-e gyereket, egészen az olyan apróságokig, hogy vidéken vagy városon élek szívesebben.


Véleményeket, ellenvéleményeket várok, kíváncsi vagyok, ki hogy látja a témát.


25l


2019. ápr. 22. 15:11
1 2
 11/15 anonim ***** válasza:
69%

Legjobb kor volt! :D

Jó, nekem is volt néha nehézségem, mert kissé különc stílus voltam és ezt nem mindenki viselte el, de ezeken a konfliktusokon túltettem magam, nem volt gyakori.

Tulajdonképpen 15-16-17 éves koromat szó szerint áttomboltam.Megvoltak annak a koromnak is a keservei, nehézségei, de ezt leszámítva imádtam.

Mennyi őrültséget csináltam, az ördögtől sem féltem akkoriban.Ha belegondolok, csoda, hogy túléltem minden baj nélkül azt a három évet.Egy életre kiszórakoztam magam! : D

2019. ápr. 22. 18:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/15 anonim ***** válasza:
100%
Amúgy 44/n.
2019. ápr. 22. 18:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 anonim ***** válasza:

Én 20-23 között éreztem magam úgy ahogy leírtad. Holnap leszek 28 :)


Az a helyzet, hogy ma is megtehetném az őrültségek nagy részét, de nincs kedvem. Élvezem, hogy van stabil munkám, stabil kapcsolatom, utazgatunk, építjük az életünket. Majdnem jelentkeztem újra egy nemzetközi programra idén, de rájöttem, hogy nem is akarom már.


Ha benned még nincs ilyen, akkor csinálj valami utolsó őrültséget. Fuss el egy work and travel vízummal, jelentkezz önkéntesnek, csak legyen minél nagyobb nemzetközi csapat. Most még megteheted. Menj el a barátaiddal egy olcsó nyaralásra, akár belföldön, de ne várd, amíg kifutsz az időböl. Csak rajtad múlik, hogy mit csinálsz. Ne az elvárásokat kergesd, hanem azt, amit akarsz.

2019. ápr. 22. 18:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 anonim ***** válasza:
100%

Ên 21 vagyok és idáig ez a legjobb időszak az életemben. Gimiben az osztálytársaim szétszivattak, erre rátett egy lapáttal pár tanár is. Szóval reggelente gyomorgörccsel mentem iskolába, de még sulin kívül se volt "nyugtom", mert a szüleim állandóan kínos helyzetekbe hoztak mások előtt. Pl. 16 évesen még nem mehettem el a barátaimmal ide-oda suli után, ha mégis elmentem, bizonyítékokat kértek (pl. ha azt mondtam, azért jőttem 20 perccel később, mert papírírószerboltban voltam, meg kellett mutatnom a blokkot..), egyszer engedték meg, hogy ott aludjak egy barátnőmnél 17 évesen, aki a szomszéd utcában lakik, de akkor is szó szerint óránként hívogattak, hogy jól vagyok-e...

Szóval mostanra legalább a szüleim is leszálltak rólam (mondjuk ha éjszaka megyek valahová, még most is hívogatnak) és az iskolában is értelmes emberekkel vagyok többnyire körülvéve, 3-4 volt osztálytársamat leszámítva mindenkivel jóba vagyok. A saját pénzemet arra költöm, amire akarom, nem kell olyan ruhákat hordanom, amiket anyámék erőltetnek rám.

L

2019. ápr. 22. 19:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 anonim ***** válasza:
100%
Tizenhat évesen én még kb. gyerek voltam. Huszonéveim jobbak voltak, de úgy igazán harminc fölött nyílt ki a világ. Sokkal jobb felnőttnek lenni úgy, hogy pénze is több van az embernek.
2019. ápr. 23. 01:21
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!