Hogyan lehet együtt élni olyan emberrel aki nem mos kezet ha hazamegy, nem veszi le a cipőjét és rámegy úgy az ágyára?
Egyesek szerint tök normális dolog, hogy nem mos kezet az ember ha hazamegy, cipőjét sem veszi le csak akkor ha megy aludni fürdés előtt.
Szerintem az az első, hogy ha hazamegyünk levesszük a cipőt, majd azzal a lendülettel kezet mosunk, ruhát cserélnünk, majd utána is kezet mosunk és ezek megvalósítása után kezdünk bele egyéb tevékenységeinkbe.
Egyesek szerint én beteg vagyok mert így cselekszek, és kezeltetni akarnak, mert tiszta vagyok és higiénikus.
Nálunk is le kell venni a cipőt az előszobában ahogy az összes ismerősöméknel is. Kezet is mosok azonnal ahogy hazaérek, azt is mindenki, szóval eddig nem hiszem hogy eltérnénk. Átöltözni is szoktunk mondjuk az után nem mosok kezet még 1x, de ágyra sose ülök utcai ruhával meg pizsiben se oda ahol vendégek utcaival.
Az hogy filmnél elkattintasz az már viszont fura.
Szerintem meg tök normális ez a viselkedés.
Én is amint hazaérek mindig első a kéz- és arcmosás.
Cipőben nem lépek be a szobába, utcai ruhában nem ülök le se az ágyra, se máshová.
És amint átöltözöm újra kezet mosok, hiszen megfogtam azt a ruhát, amiben az utcán voltam, leültem a busz ülésére, stb..., szóval nem vagy egyedül ezzel a szokásaiddal. :)
Kéz-arc mosás meg ha pólóba voltam akkor könyékig megmosom, rövid gatyát még nyáron sem hordok, anno hordtam aztán minden hazamenetel felért egy zuhanyzással, van pár vékony hosszú gatyám és annyi, nem lesz koszos a lábam.
Akik azt írták, hogy ily módon mossák meg a kezüket, ők milyen neműek?
Én srác vagyok. Végén kijön, hogy a skacok tisztábbak mint a " igényes lányok"...
Szerintem ez teljesen normalis. Ha hazamegyek elso dolgom, hogy leveszem a cipomet, atoltozom es kezet mosok. Szerencsere nem tomegkozlekedem mert kozel lakom a munkahelyemhez, de ha megis, ott se szivesen ulok le, mert irto koszos minden.
Egyebkent olyan a szakmam, ahol nagyon fontos a tisztasag, rengeteget fertotlenitem a kezemet, ugyhogy itthon is alap a rendszeres kezmosas, foleg hogy vannak cicaim, es hiaba tisztak, almozas, nagyobb simi utan is kezet mosok. Es nekik is jobb, hogy nem viszem be hozzajuk a koszt a lakason kivulrol.
Egyebkent a lakason belul nem vagyok maniakus, kimondottan utalom, mikor valaki mindent domestossal mos fel, rend van meg tisztasag, de nem viszem tulzasba, es ha reggel sietek, akkor elofordul hogy mar rajtam a cipo es beszaladok a szobaba valamiert.
14-es vagyok - és szintén pasi, szóval nem feltétlenül csak a nők között vannak ilyen "csodabogarak".
Igen ez sajnos kényszerbetegség, amit mi művelünk, de számomra már így a természetes, képtelen lennék már a régi önmagam lenni, amikor még nem törődtem egyáltalán ilyen dolgokkal.
Rövidgatyát nyáron én sem hordok, ha nagy ritkán mégis, akkor csak addig, amíg átszaladok a patikába, vagy a postára, de járműre én sem ülök le rövidgatyában.
Amit még nagyon utálok, bármit megfogni bárhol úton-útfélen.
Ha mégis meg kell tennem, akkor már keresem is a kézmosási lehetőséget, ezért vásárolni is inkább csak olyan nagyobb boltokba járok, ahol van mosdó is, hogy utána rögtön kezet tudjak mosni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!