Nektek emlékezetes/megrázó volt az első alkalom amikor állatot öltetek?

Én nem tudok állatot ölni. Ha pók van a lakásban , és a macska kergeti (elkapja, játszik vele) még azt a pókot is megmentem, pedig rettegek a pókoktól, de sajnálom amikor a macska szívatja. Esős napok után munkába menet a csigákat is felszedem az útról, a fűbe rakom, hogy nehogy mások eltapossák. (ilyenkor vigyorgok magamban, hogy lehet a szerencsétlen csiga őrjöng, hogy 1 órájába tartott a járda közepéig elnyáladzania, hogy átjusson a másik oldalra, erre jön egy lüke (én) aki visszateszi ahonnan elindult..

Viszont volt egy eset ami 14 évvel ezelőtt történt, és ma sem voltam képes elfogadni, feldolgozni. Ma is elsírom magam ha rá gondolok. Volt egy kiskutyám aki 14 éves volt már. Nagyon beteg lett. Az állatorvos elmondta, hogy döntenem kell. Vagy kimondom hogy altassa el, és akkor csendben fájdalom nélkül végleg elalszik, vagy felír egy halom gyógyszert, és az utolsó hónapjait begyógyszerezve nagyon nagy fájdalommal fogja leélni. Nem akartam, hogy szenvedjen, így ki kellett mondanom a végső szót. Ma is furdal a lelkiismeret, hogy voltaképpen én ítéltem halálra. Azóta sem volt kutyám.

A halakért és a pecázáshoz használt kukacokért, gilisztákért nem éreztem semmit.

"Nagyobb" állatot nem öltem, de nem is lennék képes rá, pedig húst eszem meg ilyesmi.

Egyszer a macska hazahozott egy verebet. Dobálta, játszott vele, de nem ölte meg.

Először elkoboztam tőle, de látszott hogy nem fogja túlélni. Először visszaadtam a macskának, remélve hogy megöli, de már nem érdekelte.

Meg szerettem volna ölni, gyorsan és fájdalommentesen, hogy ne szenvedjen, de képtelen voltam rá. Máig bűntudatom van, de még most se tudnám megtenni.

Az a gyerek voltam aki meg akarta tudni merre mennének a hangyák, hogy hazavigyem nekik a morzsát. Bogarakat azért írtottam később, és halat is fogtam, de visszadobtam őket, csak volt hogy benyelte a horgot és nem lehetett úgy kiszedni hogy életben maradjon, akkor sajnáltam és undorítónak is ereztem.

A legmegrázóbb élményem akkor volt mikor kiskoromban az első disznóvágást láttam. Előtte ott poénkodtak velem, hogy majd segítek elkapni a malacot, akkor nagyon viccesnek és bátor dolognak látszott az egész, másnap az ablakból nézhettem végig ahogy megérzi a veszélyt, ahogy menekülne, hogy rátérdelnek, és a legrosszabb az őrjöngő visítás volt, ott szakadt el nálam a cérna, mert nem voltam rá felkészülve hogy ugyan úgy retteg és szenved mint egy ember. Elég borzalmas volt, pedig nem én öltem meg csak hát én is milyen jó ötletnek találtam előző nap még a dolgot, szóval kb. olyan volt mintha én is beleegyeztem volna a kivégzésbe. Később már semmi jót nem találtam a disznóvágásban, muszáj volt ott lennem, de nem néztem végig hogyan ölik meg. A többi része szimplán csak undorító, de a húsevéstől nem vette el a kedvem. Az biztos, ha rajtam múlna nem ölnék állatot hogy húst ehessek, a régebbi emberek sokat éheztek, megértem hogy nem válogathattak, de ez az élve kivéreztetés mégis felesleges kegyetlenkedés. Megértem azt is miért itták magukat közben halálra az emberek.

Úgy emlékszem rá, mintha tegnap lett volna. Halak, amiket frissen pecáztunk családdal. Kölyök voltam még, olyan 12 év körüli. És megmutatták, sőt egyenesen befogtak segíteni a pucolásba - csakhogy előtte meg kellett őket ölni. A mai napig emlékszem rá. Nem is a fejbecsapás volt a nagyobb gond, hanem amikor kibeleztem és ott remegett a kezemben, mintha még élne, pedig csak az idegek miatt rángott. Érezni, ahogy elszakad. Fú, az nagyon borzasztó érzés volt.

Főleg, hogy egyébként szeretem az állatokat. Annyira, hogy egyszer volt egy szerencsétlen egér munkahelyen, ami beleragadt az egérragasztóba (a legocsmányabb csapda, ne használjátok! Abszolút kegyetlen dolog - inkább akkor méreg, vagy klasszikus csapós)... szegénynek már visítani se volt ereje csak némán tátogott, ki tudja mennyi ideje volt ott. Kiszedtem és kivittem az udvarra, de hiába láttam be, hogy halálra ítélt volt így is úgy is, nem tudtam egyszerűen megölni. :'( (Egyik kollégám vette le rólam a terhet.) Szégyenszemre ott könnyeztem a fél cég előtt. De aranyosak voltak legalább, mert nem szívták utána a vérem ezzel, pedig amúgy mindennel szoktuk cseszegetni egymást játékosan.

Remélem többet nem kell ölnöm. Se kegyességből, se önvédelemből, se élelem miatt. Megtenném, ha muszáj, de van épp elég terhem enélkül is.