Akik abban hisznek, hogy az emberek külseje a belsejüket tükrözi, azok mit szívnak?

Ebben lehet igazság, bár nem feltétlenül az arcvonásokra, a magasságra meg ilyenekre kell érteni, hanem arra, hogy sokszor meglátszik rajtad, hogy vannak-e problémáid, vagy úgy általában hogy érzed magad.

Pl egy erősen sminkelő nőről nem túl messze menő következtetés azt állítani, hogy mélyen önbizalomhiányos. Ha látod, hogy valakinek rendezetlen a külseje, kócos a haja, gyűrött a ruhája, akkor tudsz következtetéseket levonni arról, nem? Vagy ha látod, hogy egy egyáltalán nem kövér ismerősöd sokat fogyott az elmúlt pár hónapban, akkor sejtheted, hogy mostanában sokat stresszel.

A külső nem csak azokat a vonásainkat foglalja magába, amikkel születtünk, hanem azokat is, amiket mi alakíthatunk, márpedig ez tükrözheti a belsőnket is.

2-es érveléseiben sok igazság van... de lehet félreértelmezni is dolgokat. Sminkelős nő példájánál maradva, mi van, ha ez már szokássá megy át, és van önbizalma?

Azért nem szabad tehát elsőre ítélkezni se, mert sokszor az embernek a saját tapasztalatai okán csak a maga tudatával tudja megítélni a másik embert, holott lehet tök más van a dolgok megett...

Hányszor csalódtam én is az "előítéleteim" miatt... hol pozitívan hol negatívan... ma már nem is vonok le különösebb következtetést... mert a kócos lány gyűrött ruhában sem biztos, hogy rendetlen, hanem ez a stílusa de otthon patyolat tiszta minden (volt már ilyen)... vagy a suli rosszfiúja, aki minden balhéba benne van, kiderül hogy színötös tanuló... Ezek a ritka kivételek, de vannak. És hogy pont akkor ne vétsünk amikor fontos lehetne nekünk, nem érdemes előre eldönteni hogy ez oké az meg nem.

Te mit szívtál, hogy az emberektől objektív, racionális gondolkodás vársz?

Évmilliókon át az ösztöneinkre, megérzéseinkre tudtunk csak hagyatkozni. Pl. ha majomszerű ősember vagyok aki talál egy banánfát, de a távolban ólálkodik egy párduc, akkor nem állok neki kiszámolni, hogy hány kalória van szükségem, a párduc hogyan gyorsul, én hogyan gyorsulok, hanem az ösztöneim szerint döntöttem. Ha az ösztöneim úgy vezéreltek, hogy nem haltam éhen, és engem sem ettek meg, akkor tudtam szaporodni. Na most a mai ember is így működik, akkor is, ha az ösztönei, benyomásai, megérzései nem tartalmaznak logikát.

Aztán az emberek ki is találnak meséket! (Rollo May írta le először, hogy az ember egy olyan lény, aki nem a tényeket, hanem a történeteket szereti.) Pl. hogy "a szem a lélek tükre". Racionális végiggonolva baromság, de mesének tökéletes, hiszel ha a szemeddel nézel ki a világból, akkor "logikus", hogy a szemeden keresztül beléd is lehet látni, nem?

Vagy hogy az alsóbb kaszt emberei / a feketék / a zsidók stb. mocskosak. Az az ösztön, hogy a mocsoktól ódzkodni kell egy hasznos ösztön, de ilyen mesékkel kombinálódva ugye irracionális reakciókat vált ki.

Ismerve a viszonyokat ezzel együtt kell élni (nincs más választásod). Tehát mondjuk ha te punk hajjal, agyontetoválva, bőrszerkóban elmész egy irodai munka állásinterjújára (azaz te eleve a külsőddel akarod megmutatni a világnak hogy mekkora "menőgyerek" vagy úgy mellesleg), akkor ne csodálkozz, hogy az öltönyös vetélytársad kapja meg állást.

szívnak? összefüggést keresek, de...

nem ismerek senkit sem, aki ilyen értékrendeket képvisel, de valószínűleg ilyen társadalom peremére szorult elvont

szubkultúrák tagjai ááá esélytelen, ilyen nem létezik, csak az írni olvasni nem tudó társaink fejében fordulhat elő szerintem.