Velem van a baj, ha nem szórakoztat, ha más szenved?

Annyi itt a mocskolódó, kárörvendő válasz, amikor mások kifejezik, milyen boldogok attól, ha az az idegen, akit nem is ismernek, szenved, mert elhagyták, megcsalták, megbántották, ne adj isten, beteg vagy valakije meghalt.

Nem tudom, hogy képes valaki ilyenkor örömet érezni.

Volt, hogy valaki rettentes dolgot követett el ellenem irigységből, majdnem ráment a jövőm teljesen, de nemhogy nem éreztem elégtételt, amikor kiderült, rákos, hanem sajnáltam, és őszintén megkönnyebbültem, mikor felépült.

Nem szeretem, nincs iránta semmilyen pozitív érzelmem (legjobb barátnők voltunk gyerekként), de negatív sem.

Csak ezer éve nem hallottam felőle, és nem érdekel mi van vele már.

Komolyan az lenne a normális, ahogy sokan beállítják, másokat ártatlanul szenvedni látni a legnagyobb öröm?