Őszinték megmondjátok vagy inkább hallgattok?

Pont ilyen vagyok. Teljesen őszinte. Rosszul neveltek otthon és nem tudok már rajta korrigálni, hiába próbáltam. Sok bajom van belőle ugyan, de már nem érdekel. Kevés ember is marad meg mellettem, viszont fura, mert engem nem szoktak olyan csalódások érni, nem szoktam olyan kellemetlen szitukba kerülni mint mások, akik inkább mosolyognak valaki arcába akkor is, ha nem kedvelik vagy irritálja őket az illető, mert úristen illem, tisztelet meg egyéb marhaságok. Holott csak félnek felvállalni a saját véleményüket.

Valamit valamiért. Rajöttem, hogy így teljesen jól érzem magam, és mára már pont nem érdekel mások véleménye. Hívnak pszichopatának, bunkónak, őrültnek... De akik ezt teszik, azok általában olyan emberek, akikből amúgy se kérnék. Megteszem nekik jó előre a szívességet és nem barátkozom velük, mert később úgyis csak nyűg lenne a haverkodás ha már jobban ismerjük egymást és rájövünk, hogy nincs közös téma, teljesen más az értékrend és világnézet. Cserébe az a pár ember, aki elfogad ilyennek, nos ők tényleg jó emberek és évek múlva se fognak a hátamba kést állítani, kibeszélni a hátam mögött negatívan. Legfeljebb az ismeretség kopik el, de az már más lapra tartozik.

És ki írt olyat, hogy vélemény kikérés nélkül mondja meg a véleményét?

Nem feltétlen kell mondani bármit is, a távolságtartás bőven elég.

De szerintem jobb ha nem is írok ide többet, már előre látom mi lesz belőle.

(ha ez a hozzászólás nem lesz fél órán belül és végérvényesen 0-ás, meg fogok sértődni! :D)

Hasonló okokból jutottam oda, hogy mostanra nincsenek barátaim. Hányok attól, ahogy egy "baráti" társaságban ki szokták beszélni azt, aki éppen nincs ott. Hányok, ahogy a nagy "barátok" simán hátbaszúrják egymást, ha a saját érdekük azt kívánja. Hányok az ölelkezős Facebook-posztoktól, mert tudom, hogy ha az, akit ölelgetnek kapna egy defektet, a nagy baráti körből senki nem lenne, aki ráérne elmenni segíteni neki.

Felszínes sz@r világban élünk. A kritikát, a tükröt a legtöbb ember nem viseli jól, mindenki maszkban szaladgál. Megtanultam én is felszínesen csevegni, most már bármilyen társasággal elvagyok. De közel nem engedek senkit, mert bármilyen kedves, nem tudhatom, őszinte-e, vagy csak a maszkja mosolyog.

Én sokra tartom az őszinte embereket. Az a néhány, aki mellettem van, az ilyen. Kimondja, ha baja van, és nem egy harmadik féltől kell megtudnom, hogy én milyen szemét vagyok.

De ez nem fekete-fehér. Nekem lehet véleményem valamiről, ami a másik életével nem fér össze, és így is szerethetem.

Semmi értelme az őszinteségnek, ha a másik nem lesz tőle előrébb.

Pl. ha a barátnőm elmondja, hogy szerinte amiért nem vállalok gyereket, sajnál, mert kimarad valami az életemből, mi lesz? Semmi. Én nem fogok gyereket vállalni akkor sem, lehet, hogy ő megnyugszik, mert nagyon el akarta mondani, de inkább csak kerülni fogom.

Nekem is van barátnőm, akinek a férje fél éve otthon ül és nem dolgozik. Igen, beszéltünk róla többiekkel, hogy mi elrugdosnánk dolgozni. De mivel lesz előrébb a barátnőm, ha ezt elmondom neki? Semmivel. A férje munkakedve nem fog megnőni, elválni nem fog. Nekünk meg nincs közünk olyan szinten hozzá, mint kettejüknek, csak annyira, hogy elmondta nekünk, hogy ez a helyzet.

De az őszinteség jegyében odaírhatnám facebook posztok alá, hogy "de csúnya koboldnak néz ki ez a baba, nem félsz a kis Nosferatu-tól szoptatás közben?", "Apa hordta ki a gyereket, mert akkora a bele, mint egy hordó", "téged valaki elvett ilyen fejjel?"

#8:

Én azt gondolom, hogy az általad leírt szituációban én inkább elmondanam a barátnődnek, hogy szerintem egy lusta disznó a férje, semmint megtárgyaljam a háta mögött. És nekem barátnőként is jobban esne az első verzió. De a világ nem így működik.

A gyerekvállalás nehéz ügy, aki gyerekmentes, az legtöbbször túlérzékeny a témára, mert sajnos ebbe boldog-boldogtalan erőszakkal bele akar szólni. Szerintem egy szimpla érdeklődő kérdésen még nem kellene fennakadni, akkor van baj, amikor a másik fél elkezd győzködni, meg erőszakoskodni, hogy deigenis gyerek az KELL.

Az, hogy valaki ronda... ez szubjektív vélemény, és nem feltétlenül lesz őszintébb és melyebb a kapcsolatod valakivel, ha a szemébe mondod. De ha pl közlöd a barátnőddel, hogy nem áll jól a felső, amiben bulizni akar jönni, és sokkal jobb a másik, amit előtte próbált, na ennek lehet haszna.

Nem bántani kell a másikat, hanem segíteni. És főleg: nem kiröhögni, lealázni a háta mögött.

De ő ezt tudja. Hogy lusta a férje. Az meg, hogy kinek mi áll jól, ahogy mondtad, teljesen szubjektív. Én nem vagyok ilyen belepofázós, "csak segíteni akarok" ember, aki a maga kedvére akarja alakítani a világot.

Ha kérdeznek, őszinte vagyok, ha nem, nem pofázok feleslegbe.