Szerintetek mennyire gàz hogy több mint hàrom hónapja ki se mentem az utcàra?

Nem vagy elmebeteg, önvédelemből begubózol, ne kérdezzenek, hol dolgozol, miért nem? ne sajnáljanak, mert nem vagy rászorulva. (Nem vagy!)

Minél tovább növeszted a tüskéidet, annál nehezebb lesz újra emberek közzé menni, mert már kommunikálni is elfelejtesz.

Tudom, átéltem. Férjem halála után ugyanezt csináltam, de a macskáimon kívűl nem is volt kihez szólnom, ők meg ugye nem az a kifejezetten megfelelő szociális közeg.

Falun élek, még rosszabb.

Aztán erőt vettem magamon, de piszok nehéz volt. Elmentem a közeli városba, csak úgy csavarogni. Meglepődtem, hogy nem kerültek az emberek, nem néztek le, nem dőlt össze a világ, senki nem sajnálkozott.

párszor megcsináltam, aztán elmerészkedtem itthon a boltba...aztán tornára.

Kezdek talpra állni. néha visszacsúszom a gödörbe, de újra megpróbálom. Nehéz? Nagyon.

Mozdúlj ki minél előbb, és meglátod, nem is annyira borzalmas a világ. Félelmetes, így három hónap után, de nem a hétfejű sárkánnyal találkozol, pár emberrel, akik még esetleg segíteni is tudnak, mondjuk munkát találni.

Azért ne öntsd rögtön másokra a világfájdalmad, az emberek nem szeretnek a megmentő, vagy a terézanyu szerepében tetszelegni.

Bátorság, van élet a kapun kívül is!!!:)

"Csalàddal lakom, édesanyàm meg testvéreim bevàsàrolnak."

Gusztustalan vagy. Hagyod, hogy az anyád cipekedjen ilyen hidegben b-szod. Gondolom még a segged is kitörli.

Van ilyen rokonom, simán üldögél a meleg szobácskájában miközben az idős édesanyja lapátolja a havat meg cipekedik a boltból. Közben sír, hogy nincsen nőkre pénze...

Én rettentően szorongok és pánikrohamaim vannak, de leégne a pofámról a bőr, ha az anyámat így kihasználnám.