Mit gondoltok erről a dologról? Ez probléma vagy beteges? (Lent)
Hosszú lesz!
A lényeg: meddig mehet el a szerelem? Hány féleképpen jelentkezhet? Ha értitek, ha nem akkor majd mindhárt.
Van egy ismerősöm, illetve hát egy barátom, a legjobb barátom, egy fickó. Meglehetősen szentimentális, de kedvelhető pali, tulajdonképpen mindenki bírja.
Mielőtt belemennénk le kell szögezni, hogy nem meleg, ezt állítja, és nem is hinném hogy az. Tehát nem.
Sokat olvas, imád filózgatni, van egy Tolsztoj fétise például. Sokat foglalkozik az emberekkel, élet sztorikkal. De olvas mostanában egyre több Stephen Kinget, olvasta az egyik könyvét, és ez már nem úgy fogta meg mint eddig, hanem volt benne valaki, aki nagyon megérintette, és egyszer csak benyögte, hpgy szerinte beleszeretett...
Ezt most hogy!?? Eleve fiktív karakterbe hogy a túróba? De kapaszkodni: az említett szereplő férfi! Ez a másik, hogy nem vagy homoszexuális, és belezúgsz egy veled azonos neműbe... Ez magas. A szereplő személyiségébe már bele sem megyek, mert az a harmadik dolog, inkább taszító lehetne egy nő számára is mint vonzó. De ezt talán csak én gondolom.
Valaki magyarázza meg nekem, hogy ez most mi, ez most baj vagy nem, mert nem tudom.
Azóta film is készült belőle és az még nagyobb hatással volt rá, most megint így érez.
Nem ma kezdődött, de most jött fel újra, a filmnézéssel.
Azért merem itt kiírni, mert a bizalmas társalgásainkat csak itt tudom, itt ember nincs aki felismerné.
Szóval:
Mi történt?
Beleéli magát a könyvbe, szebbnek találja a könyvet, mint a valóságot, inkább beletemetkezik a könyvbe. Szerelmes kötve hiszem, hogy lehet egy könyv/filmszereplőbe, akivel még sohasem találkozott, nem beszélgetett.
Valszeg egy kicsit gáz van tényleg ott fent. Nem egészséges dolog ez.
“. A szereplő személyiségébe már bele sem megyek, mert az a harmadik dolog, inkább taszító lehetne egy nő számára is mint vonzó. De ezt talán csak én gondolom.”
???
Szerintem szimplan csak szofordulat volt
Nem kene igy kielemezgetni
En a tojaslikorre is mondtam h hu ebbe beleszerelmesedtem de ezt csak ugy mondtam
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!