Miért ismételgeti mindenki az üres "Ne add fel! " és "Állj ki magadért! " közhelyeket, amikor nem hogy ők nem csinálják ezt, de amikor én meg mégis, kioktatnak érte?

Család és barátok is. Mindenki nyomatja ezeket a filmekből tanult maszlagokat, aztán mind az első nehézségnél fülét farkát behúzza. Amikor konfliktus van félnek beleállni. Amikor meg én beleállok akkor utána azt hallgatom hogy "Nem tudod kivel vesztél össze. Lehet hogy fontos ember, lehet baj lesz ebből!" Minden egyes alkalommal. Mikor egy éve a nyomorult takarító lecseszett egy multiban, és ok nélkül kiabált velem (semmi bajom a takarítókkal, ne értsetek félre), akkor is azt hallgattam a családtól hogy nem kellett volna visszaszólni, lehet valami ismerős ismerőse. Felnőtt emberként elvárnák hogy ne álljak ki magamért. Közben otthon a négy fal között azt magyarázzák maguknak hogy mekkora féreg az aki csak mások háta mögött mer megszólalni. Persze mikor rákérdezek hogy is van ez, mindig megmagyarázzák maguknak hogy ez most miért kivételes szituáció.

Emellett ha valami nem sikerül elsőre akkor minden gyökér a környezetemben letudja azzal hogy "Hát én ehez nem értek, nincs tehetségem benne, nem erre születtem" ha meg nekem kell idő hozzá akkor addig míg újra és újra nem sikerül csak makacs és idióta vagyok aki nem tanul a hibákból. Utána meg azzal vagyok megvádolva hogy vagy tehetséges vagyok és nekem gond nélkül megy minden, vagy ha anyagi eredményem van akkor biztos kapcsolatok miatt van vagy alám tették. Pedig büdös életben nem dolgoztam egy percet se ismerősnél és otthonról se kaptam soha semmit. Ma végleg elegem lett egy beszólás miatt.