Meg tudok még változni? Nem tudom elfogadni, hogy ilyen magas vagyok.28/F

187 cm vagyok és nem érzem magam jól. Mindenki aki alacsonyabb nálam szó szerint felnéz rám, úgy érzem irigykednek és az nekem nem jó érzés. Barátkozni akarok, akivel tudok de fárasztó, hogy úgy néznek minden mozdulatomra, hogy "Hű te ilyet is tudsz?!" Egy-két dologban jó vagyok, de nem akarom a mellemet verdesni rá.

Szerintem még a nőknek is ez kelti fel a figyelmét, az még nem baj, de unom azt hallgatni, hogy "De jó! Te eléred a legfelső polcot."

Régóta akartam grafikus lenni és csak rajzoltam reggeltől estig. Aztán meg jött a pofára esés, hogy gyerekes az emberábrázolásom, mert nincs rendes 8 fej magassága meg emberi arányai. Biztos tanulható ez is, de nekem nehezemre esik így rajzolni. Nekem egy olyan ember nem kell, aki elpusztit a puszta nézésével és kinézetével. Aki komoly, az nekem komor és nem emberi és nem akarok a közelébe menni. Jobban szeretek törpöket rajzolni, mint embereket. Nem tudom, hogy találok úgy munkát, hogy mindent tudok rajzolni, csak embert nem.

Azóta lehet ez, hogy 4 évesen megnéztem egyedül a Szépség és a szörnyeteget. Nehéz leírni azokat, az érzéseket. A szörny hamar szimpatikus lett, Gastontól az első perctől be voltam szarva, aztán még be is igazolódott a félelmem, amikor felbosszantották és elkezdett tömegeket irányítani, meg gyilkolni. Na jó 28 évesen még nevetni is tudok rajta, hogy milyen hülye, de még mindig bennem él az az éjszaka.

Az még nem lenne nekem akkora trauma, hogy ilyen magas vagyok, de gondoltam már arra, bár lennék alacsony és kicsi. Nem tudom, miért lenne jó, de magasnak sem olyan jó (nekem).