Mi mondható el azokról az emberekről, akik egyből lehülyézik a másikat szinte minden helyzetben, amikor lehetőségük nyílik rá?
Itt GYIK-on szerintem nem kell bemutatni a jelenséget, de más példákat is felhoznák.
Pl. vezetéskor rengeteg ember van, aki alig várja, hogy jó hosszan lenyomhassa a dudát, amikor valaki valamit hibázik, ezzel jelezve hogy 'szerencsétlen vagy öcsém.
Vagy ha valakit éppen a háta mögött kibeszélnek, akkor is megfigyelhető, hogy milyen lelkesedéssel sorolják a másik hibáit. Még az olyan hibákat is, amiért nem feltétlenül kellene véres szájjal elítelni valakit.
Vagy pl. iskolába is mindig megvan az a 3-4 ember, aki beégeti a többieket, főleg a "nyomikat".
Mi mondható el ezekről az emberekről általánosságban szerintetek?
Hülyék.
(Upsz, ez most öngól volt.)
Kell nekik egy ürügy, hogy kiereszthessék a gőzt, és mivel saját magukkal nem mernek szembenézni, állandóan bűnbakot keresnek. Ha nincs, akkor kreálnak, és rájuk húzzák a vizes lepedőt.
Mondjuk ehhez nem is kell ilyen típusnak lenni, szerintem bárkivel előfordulhat, hogy ha épp semmi sem jön össze, akkor végső elkeseredésében előtör belőle a "mindenáron hibáztatni kell valakit", és ez sajnos olyanon csattan, aki szegény csak utolsó csepp volt a pohárban egy aprósággal. Persze az értelmesebb ember később, ha már lenyugodott, felismeri, hogy nem ott vakarta, ahol viszketett, és ha ismerőst érintett, képes emelt fővel bocsánatot kérni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!