Xanax függő voltam 5 hónapon keresztül, úgy érzem azóta elbutultam, hiába tettem le 1 hónapja, úgy érzem már nem vagyok az aki voltam. Fog ez változni?
Nagy dózisba szedtem, napi kb. 10 szem 0,5mg-ból. Alíg bírtam élni így, szabadidőmben nagyon sokat aludtam. Alig emlékszem erre az időszakra. De az az igazság, hogy ekkor is jobban éreztem magam, mint most a valóságban józanon. Egy leszedált zombiként boldogabb voltam.
A memóriám nem állt helyre rendesen, úgy vettem észre. De csak simán a gondolkodási képességeim is gyengébbek. Sokkal tompábbak felszínesebbek és lassabbak a gondolataim mint előtte. A letétel pokol volt. Hirtelen tettem le. Büszke voltam magamra, hogy végigcsináltam. Voltak pillanatok, amikor már úgy voltam vele, hogy mentőt hívok. Kb. 2-3 nap alatt lezajlott a neheze, 1 hét után normális voltam. De valami mégis más mint előtte...egy csöppet mintha érzékenyebb lennék, jobban szorongok.
Nem vagyok már a régi érzem magamom... És nem magával a gyógyszerrel van baj, szerintem ha valaki egy nap bevesz 3x 0,5-öt az úgy teljesen oké, de én 5mg-okat szedtem naponta.
Sokat gondolkodok rajta, hogy újra szedni kezdem, sőt, igazából el is határoztam mert rohadtul megkönnyíti az életemet az az igazság. A szociális szorongásom szinte megszűnik, és tetszik, hogy tudok normálisan funkcionálni szociálisan. De ha ez az ára, akkor inkább szorongok. Mert alapvetően szeretek egyedül lenni, de már nincsenek olyan gondolataim mint régen, kiüresedtem.
Tehát maradandó károsom lehet a xanaxtól? Én úgy érzem, hogy igen. :')
Ekkora mennyiségű vegyi anyag (tulajdonképpen idegméreg, akárhogy szépítjük) lassan megy ki a szervezetből. Számold ki, hogy majdnem fél év alatt összesen mennyit szedtél be, el fogsz hűlni!
A májad méregtelenít, adj neki időt! Egy hónap alatt csak a kb. egyharmad részét választotta ki, a többi még ott lapul a máj belsejében, a zsírszövetben, az idegsejtek végein, az agyat védő vízben, stb!!! Általában elmondható, hogy egy gyógyszer /vegyszer annyi idő alatt megy ki, amennyi ideig szedted, vagy sokkal tovább.
Azt tanácsolom, nézz utána, mivel segítheted a szervezetedet, hogy minél hamarabb regenerálja magát. (2-3 liter víz naponta, C-Vitamin, kalcium, gyógynövény teák, szauna stb. ami neked bejön, hetente váltogatva)
Az utolsó, ahonnan kitisztul, az az agy idegsejtjei lesznek, de utána már újra önmagad leszel. (Tudom, mert végig kell nekem is csinálni egy betegség miatt)
Kitartás, szerintem jó úton haladsz, csak legyél türelmesebb magadhoz!
Ha jobban tetszett az a személyiség, aki akkor voltál, akkor azt is fel lehet építeni magadban. A gyógyszer gyors, de nem tartós módszer ehhez.
A személyiség fejlesztés lassabb, (hónapok vagy évek munkája) de sokkal tartósabb eredményt ad.
Ha tudod, hogy milyen szeretnél lenni, az már egy jó kiindulási alap. Az oda vezető út számtalan lehet, keresd meg a neked legjobban elfogadhatót és indulj el rajta. Ha nem jön be, mindig változtathatsz és kereshetsz újat. A lényeg, hogy ne add fel, mindig menj előre.
Előbb vagy utóbb sikerülni fog!
(Akinek van ereje letenni a Xanaxot, annak ez is menni fog!)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!