Miért fáj ennyire, hogy nem vagyok fontos másoknak?

9-es, és mikor?

Lassan harminc leszek, és sosem volt még olyan ember az életemben, aki mellett érezném, hogy egy kicsit is értékes lennék számára. Pedig nem egy barátom és párkapcsolatom is volt, és nagyon nem a külsőségekre megyek...

Konkrétan még a szüleim se szerettek.

Bocs az offért

Velem is ez a helyzet. Sok-sok éves barátságok szakadnak meg úgy, ha az illetőt nem keresem. Ha keresem, telefonálok, stb, akkor "látszatkapcsolat" marad fenn.

Születés-névnapokra mindig csak én írok, ők mindig elfelejtik.

Engem érdekel mi van velük, fordítva ez nincs így.

Mindig csak akkor kerestek, ha valamilyen érdekük fűződött hozzá (volt valami, amit csak én tudtam megcsinálni nekik).

Az ember szeretne valahova tartozni, szeretné, ha valakik érdeklődnének iránta, gondolom ezért nagyon fájdalmas ez.

Volt sokszor olyan, amikor elhatároztam: "most ki fogom várni, mikor keres a másik fél"

Életem végéig várhatnék erre és ezzel fájdalmas, nagyon fájdalmas szembesülni.

Nem személyem miatt szerettek, hanem esetleg ha "úgy alakult, hogy kell valami" akkor gyorsan megkerestek.

Ha az érdek-kapcsolat megszűnt, végérvényesen eltűntek az életemből.

Ha én hívtam fel őket, tudtunk hosszan beszélni.

Ha ők hívtak, akkor gyorsan elhadarták hogy aktuálisan miben kellene segíteni, ebből is látható volt: nem értem valami sokat számukra. Nem akartak túl sokat költeni a beszélgetésre, fél-1 perc alatt meg is voltak vele.

"Nem vagyok fontos nekik, pedig szívemet-lelkemet kitettem értük, segítettem ahogy tudtam, amíg nem kezdtek el ignorálni. Keresem őket, pár szavas válaszokat áldoznak rám csupán."

Jaj. Ne haragudj, de ez a mondat tömény mártírkodás. Adni önzetlenül érdemes, csakis azért mert jól esik adni, és nem számításból, hogy majd valamikor visszakapod. Az csak bónusz lehet. De ha azt érezteted, hogy szívedet-lelkedet kitetted, és te nem kapsz semmit, hát ez mártírkodás, a mártírkodás meg bizony az agresszió egy alattomos formája, nincs benne egyáltalán a szeretet, és bizony nem csodálkozom, hogy menekülnek előle. Kérték egyáltalán azt a segítséget, amit adtál? Olyan segítséget adtál, amilyet kértek? Úgy adtad, hogy azt könnyen, ellenérzés nélkül el lehessen fogadni, vagy éreztetted velük, hogy lekötelezetté váltak.

Bizony, vannak itt kérdések, amiket őszintén meg kell magadnak válaszolnod.