Lehet -e magányosan élni? Vagy a magány feltétlen kikészít?

Van, akit kikészít, van, akit nem, de azt inkább egyedüllétnek nevezem, a magány nekem az, amikor szenved tőle az ember, magányos. Csak mert egyedül vagy, még nem feltétlenül vagy magányos.

Élő beszéd nekem nem gond, ha kell, beszélek magamban, de a macskáknak, legyeknek, pókoknak főleg (én nem élek egyedül, de nagyon sokat vagyok magam, ifjan pedig kifejezetten magányos voltam, az kicsit zavart, de azért alapvetően szeretek egyedül lenni, a sok és idegen embert pedig végképp nem bírom napi szinten. ma voltam Budapesten, mit mondjak, szuper volt hazajönni ide, ahol az utcában az enyém az egyetlen lakott ház és a legközelebbi település több km-re van).

Ha van egy igen komoly hobbid, az is sokat számít, leköt, de akkor is azt gondolom, hogy megfelelő személyiség kell hozzá, hogy az ember prímán ellegyen egyedül hosszútávon is.

Hawking egy rossz példa. Neki családja volt, felesége és mindig is rengeteg szerető ember vette őt körbe.

Kérdésre válaszolva totál magény feltétlen ki fog készíteni. Társadalomba való megfelelő illeszkedéshez mindenképp kell pár szerető ember magad mellé.

Tényleg jó lenne tudni mit jelent számodra a magány.

Szerintem az ingerszegény környezet lehet ártalmas. Szóval ha tartalmasan élsz (van valami célod, terved, feladatod), van kapcsolatod emverekkel (póstás, pénztáros, szomszéd, munkatárs), akkor nem okoz gondot, hogy nincs melletted egy állandó társ.

De ha ki se mozdulsz sehova, és otthon ha nem is laksz egyedül, de szinte nem is szóltok egymáshoz, akkor lehetsz annyira magányos, hogy az már ártalmas.

Ezt csak te érzed, helyetted nem tudjuk megmondani.

Ha te most is tök jól megvagy így, akkor nincs baj, de ha szenvedést érzel, akkor az erősödhet az idők távlatában.