Miért ilyen kétszínű sok ember? Hogy lehet ezt megszokni?
Nagyon naív vagyok vagy én nem tudom, de annyit csalódtam már emberekben az utóbbi időben, hogy az nem igaz. A szemembe jópofiznak, hátam mögött kibeszélnek. Ha olyan beszél ki, akivel nem vagyok jóban, az fele ennyire se zavar, de amikor úgy gondolom valakiről, hogy jól kijövünk és mégis visszahallok ezt azt az elég rosszul tud esni. Pedig eleve nem vagyok egy könnyen megnyíló ember, de már egyre bizalmatlanabb leszek.
Meg tudom, hogy ez nem jó, de túlságosan foglalkoztat, hogy mások milyen véleménnyel vannak rólam.
Mit lehet ez ellen tenni?
De a legrosszabb, hogy kiforgatják, akármit mond az ember. Már ott tartok, hogy kétszer is meggondolom mire mit válaszolok, mert ezek kihozzák mindenből a legrosszabbat.
Pl. most végeztem a sulival, de jövőre még jelentkeztem egy egy éves esti képzésre (ami a mostanihoz kapcsolódik) és arról kérdeztek, hogy dolgozok-e, majd mellette vagy mi, én meg azt mondtam, hogy szeretnék, de nekem most ez a képzés az elsődleges, szóval ha nem találok olyan helyet ami mellett tudom csinálni vagy nem bírom majd a kettőt, akkor nem biztos. Ebből az jött le, hogy anyámékkal tartatom el magam... Hát kösz. Anyukámék teljes mértékben mellettem állnak, úgyhogy nem kell aggódni.
Na mindegy ez csak egy példa volt ebbe ne menjünk bele.
Az idő teltével majd beletörődsz - vagy belebolondulsz.
.
Gondoltál arra, hogy túlzottan nyitott vagy és olyat is elmondasz magadról, amihez másnak semmi köze?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!