Azt mondják folyton mosolygom?

Másfél évvel ezelőtt nagyon nehéz időszakot éltem meg, semmihez sem volt kedvem, magányos voltam és egyszerűen folyamatosan rossz volt a kedvem. A barátaim és önerőm segítségével leküzdöttem azt a kort, teljesítettema céjaim, megküzdöttem azért, amit akartam; egyszóval az elmúlt majdnem egy évben nagyon jó kedvem volt, elkezdtem társaságokba járni, barátkozni és feloldódni -- tényleg nem erőltetett ebből semmi, valóban "jól érzem magam a saját bőrömben". Az utóbbi időben viszont szóvátették néhányan (olyanok, akiket régebben is, és olyanok, akiket most ismertem meg), hogy irtó "vigyori" vagyok. Általában ha csak is kicsit is kedves, vicces vagy hasonlót mond valaki elmosolygom magam, és egy-egy viccesebb beszólás, vagy hasonló után hosszas röhögőgörcseim is szoktak lenni. Először az egyik tanárom kérdezte tőlem, hogy miért mosolygok folyton, nemrég az egyik új ismerősöm, pár hete pedig a fogorvosom is - mellettük viszont többen is megemlítették. Néhányan úgy mondták, mintha zavaró lenne, néhányan kedvelték ezt, néhányaknak pedig csak feltűnt - nekem viszont nem. Eddig nem vettem észre, hogy túlzottan is mosolygós lennék, de úgy tűnik mások ezt így vették észre. Most - bát megtenném - persze nem tudom megkérdezni, hogy szerintetek túl sokat mosolygok-e, de az érdekelne, hogy a ti társaságotokban van ilyen személy? Ezt a gyakori vigyorgást könnyű-e észrevenni, vagy valaki valóban rengeteget kell mosolyogjon, hogy páran megszólalják? Van ennek köze a régebbi, csődtömeg énemhez, szerintetek, vagy csak ez a "valódi én"? Emellett, kifejtenétek a véleményetek a gyakori mosolygásról? Rossz, vagy jó tulajdonság? Miért?

Előre is köszönöm a válaszokat.:)