Miért van az, hogyha meglátok egy szép szerelmes párt, akkor előtör bennem egyfajta meghasonlott proli érzés?

Dúl a love, csók, puszi, rózsaszín felhő a parkban és én ezt látva, ahelyett, hogy bűntudatom lenne - amiért nekem nincs ilyenben részem - a mélabús/magányos viselkedésemet felváltja a proli/önostorozó motiválatlan és "merténúgyisszerencsétlenvagyojóezígyba****meg" mentalitás. Ha a gép előtt szembesülök ilyennek akkor elkezdek magamban ostobaságokat motyogni és úgy viselkedek, mint Molnár Krisztián (aki nem tudja ki ez a közszereplő, privátban megmutatom, hogy mást ne zavarjon). Irigység is lehet benne gondolom, de az sem mellékes, hogy nekem sosem volt/lesz ilyen boldogságban részem, így az évek során "elkövesedett a lelkem"/érzéketlenné váltam így már a gyengédségre és a boldogságra sem vagyok minimálisan sem vevő. Egy cuki kutyától ugyanúgy megenyhül a szívem, de egy szép csaj már csak kontra produktív megvető közömbösséget vált ki belőlem.