Miért használják sokan helytelenűl a Pest helyhatározó szót? Hisz Pest Ráczkeve is, illetve Törökbálint is, csak hogy 2 végletet mondok, mégis, Budapest mellett Pécelen, elhangzik ez a szöveg hogy: Felmegyek Pestre. Holott már ott van.
Lehet újat mondok, de ezt hívják úgy, hogy szleng.
Persze lehet vitatkozni ezen, abba is bele lehet kötni, hogy milyen színű az ég. Ettől még ha valaki azt mondja "Pest" akkor az emberek 99%-a érteni fogja hogy Budapestről van szó. Nem mellékesen az általad felsorolt városok sem "Pest", hanem Pest megye városai.
Arról ne is beszéljünk, hogy az emberek 99%-a a várost, települést adja meg, ahova megy mert a másik azt fogja érteni. Egyszerűen ez a leginkább közérthető.
Mondhatnám úgy is, hogy kellően pontos, de nem tolakodóan részletes.
Például azt mondom, hogy Nyíregyre utazom haza. Nem azt hogy Szabolcsba, mivel azzal nem szűkítem igazán a kört. És kérdés esetén pedig részletezem, hogy Nyíregy melyik részére (Örökösföld, Hímes, Sóstó, stb.)
"Az egyesítés előtt 3 városrész volt, Pest, Buda, Óbuda."
Ezt egészítsük ki azzal, hogy azóta hozzá csatoltak több önálló várost, települést az 50-es években:
Te olyan ostoba vagy, hogy az fáj!
Amúgy a Pest NEM "helyhatározó", hanem MEGYE, te szerencsétlen.
Nehogy már az emberek legyen hülyék, ha egyszer Pécel főváros felé vezető főutcáját is Pesti útnak hívják (és nem a megyéről, hanem Budapestről), sőt Rákoskeresztúr főutcáját is. A hagyomány az hagyomány, hiába rakták hozzá Budát Pesthez, az emberek Pestre járnak be. Pest megye pedig a megye hozzátétel nélkül nem élő kifejezés, ez van, ha valaki mégis arra gondol, muszáj, hozzátegye.
Az is erősen ellentmond a papírformának, hogy Rákoskeresztúrnál kétszer beljebb, még Budapest IV. kerület titulussal bíró területén is a mai napig úgy hallod a hangosbemondóban, hogy:
"Negyedik vágányon Budapest felől vonat halad... Ötödik vágányról Budapest felé személyvonat jár ki."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!