Magadra ismersz, van aki olyan mint én?

mindig felnéztem a népszerüekre.sajnos mindenhol lúzer voltam.mindig azt hittem majd megváltozok.általános,majd középsuli,gimi,munkahely,utobbiakban már nem csufoltak.csöndes lánynak ismernek még csak jó tanuló se voltam soha,se ugyes.ha kettesben vagyok bárkivel,sokat tudok beszélni,érdekes vagyok,de az ritka helyzet az osztályban.ha többen vannak ugyis valaki mindig hamarabb bevágja a poént,vagy a választ,vagy véleményét.vagy amiket én is mondani akartam,tehát felesleges is már beszélnem.sose akarok közbevagni,ha elöfordult is csunyan néztek ràm,de mások mindig közbevágnak ha én beszélek.igy is ritkán szólok tehát nemhogy örülnének,senki nem fog tutujgatni :p ez érthetö.és hiába vok kettesben közvetlen és mindig mosolygós,ha beszélek mindig meglepő fejjel néznek,ettől csak jobban begubozik az ember,vagy ha poent mondok mosolyogva sose nevetnek rajta,többiekén igen ,akkor is ha nem beszél hangsulyosan vagy nem mosolyog.mindig ugy ereztem gyerekkent is,hogy duplán kell erölködnöm a barátságokert,hiába vagyok közvetlen,dicsérö es mosolygós.mégis mindig furán néznek rám.és valoban nem tudok ez miatt csapatban lenni.minden osztalyban olyan voltam 1 év után is mintha uj tanulo lennék és ugy is kezeltek.már tudom az ember személyisége sosem változik.nekem se sikerült.és mindig én keresem az ismerősöket ők sosem irnak rám.van aki igy érez rajtam kivül? vagy ilyen helyzetben van?