Örültetek már amikor meghalt egy ember?
Lehet, hogy szemét dolog, de igen. Egy hasonló érdeklődésű haverral összeültünk, és megünnepeltük egy általunk féregnek tartott "ember" halálának évfordulóját. Koccintottunk arra, hogy már nem keveri a sz4rt a disznaja.
Emberekre vadászott, üzletszerűen a r0hadék.
Hogy megbántam-e? Azt bánom, hogy nem én tettem el láb alól. :-D
Első. :DD
Hát ez elég beteg lesz. Tipikus szemüveges kisgyerek voltam, akit a nagyobb fiúk folyamatosan bántottak. Volt három fiú, egyedül építettem hóembert, odajöttek és szétrúgták a hóemberem, majd engem is elkezdtek ütni, verni, pedig sírva kértem őket, hogy ne. Közben röhögtek és gúnyolódtak. A szemüvegem összetört. Minden ok nélkül. Jó családból származtak, de állatokat is kínoztak stb. Pár hónapra rá hallottam, hogy az egyiknek meghalt az édesanyja balesetben és teljesen összetört. Tudom, hogy aljas vagyok, de legbelül valamiféle elégedettséget éreztem. :/
A másik az ex-főnököm. Folyamatosan alázott, a nőalkalmazottakat még jobban, mindenki utálta. A titkárnőjét(mindenesét) a bőgésig tudta cseszegetni. Öngyilkos lett. Emlékszem egyik volt alkalmazottjával beszéltem (még előttem volt), "na most mondja azt a barom, hogy ő mi mindenhez ért én meg semmihez!!!".
Hát ott picit örültem.
#6! A két isten közül melyik szereti őket, a pénz, vagy a szaporodás? :-D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!