Hogyan kell túllépni valamin/valakin? Majd az idő megoldja? Ennyi lenne minden?

Legtöbbször igen. Néha elgondolkodom mit csináltam rosszul, vagy miben hibáztam. És hogy erre a másik fél részéről megfelelő volt-e a reakció.

Nálam pl van egy határ, amit nem lépek át.

Nem hagyom hogy megalázzanak, vagy a mélybe rántsanak.

És ha beledöglöm sem keresem többet az illetőt.

Szerintem nem ennyi... Nekem tavaly májusban volt egy elég csúnya szakításom. Vagyis nem volt csúnya, inkább váratlan. Az egyik nap még a közös nyarat terveztük és a fesztiválokat, utazást, a másik este meg közölte velem, hogy már nem szeret és szakítani akar. 16 évesen tudtam, hogy nem fog örökké tartani a kapcsolatunk, de mikor minden rendben van, akkor azért nem ezt várja az ember.

Eléggé kibuktam, lelkileg nagyon a padlón voltam.

Akkor még senkit nem szerettem soha rajta kívül, az első barátom volt és az első csalódásom. Órákon át csak sírtam, utána pedig három napon át buliztam, de azt nem tudom, hogy annyi energiám honnan volt. Egyszerűen csak nem akartam egyedül lenni, mert akkor azt éreztem, hogy a gondolataim megfojtanak.

Ez később is megmaradt, hogy mindig programot szerveztem magamnak, utáltam egyedül lenni. Mert akkor azon gondolkoztam, hogy vajon kivel van, mit csinál, beszélget-e más lányokkal... Tudtam, hogy az nem jó, ha a bulikba menekülök, mert egy ponton már kevés lesz az alkohol és minél később nézek szembe a dolgokkal, annál rosszabb lesz.

Szóval elkezdtem egy új nyelvet tanulni, elkezdtem jógázni és pilatesezni, a sulival is komolyabban foglalkoztam.

Rengeteget olvastam, egy hét alatt simán végeztem egy könyvvel.

Sorozatokat néztem más nyelven, felirattal, ezzel is sokat tanultam.

A szakítás után 2 héttel jött meg a jogsim és rájöttem, hogy a vezetés valahogy 'kikapcsol', akkor csak az útra és a zenére figyeltem, ami szólt éppen. Nem stresszeltem, nem gondolkoztam, egyszerűen csak mentem. Ezért ha egyedül voltam és nem volt kedvem semmihez, akkor kocsiba ültem és mentem. Nem volt különösebb célom, egyszerűen amerre kedvem volt. Így kb. egész Budapestet és környékét bejártam, már fejből tudom, mi merre van. :D

Szerintem az idő nem sokat segít, ha te nem teszel mellé.

Én nem zárkóztam be, nem álltam úgy hozzá, hogy sosem leszek többé boldog. Persze, akkor úgy éreztem, hogy összeomlott minden, de tudtam, hogy egyszer úgyis jön valaki, akit újra szeretni tudok majd. Nem erőltettem, szórakoztam én is és nem kerestem mindenhol a "nagy Őt".

Elfoglaltam magam, eljárkáltam itthonról, programokat szerveztem. Egy idő után pedig feltűnt, hogy már nem gondolok rá, nem nézem titokban a Facebookját, Instagramját. Nem is kerestem folyton a szememmel, hogy vajon ott van-e, ahol én. Egyszerűen nem érdekelt már.