Mit tegyek az állandóan zsörtölődő családtagokkal? Nem bírom őket elviselni.

Te is elviselhetetlen voltál tininek, mégis kibîrták veled. Próbálj nem arcoskodni a jó kis életeddel, komolyan az a téma a vasárnapi ebédnél, hogy “rugalmas munkaidőm van, kijárok ebédelni, amúgy rengeteg a fizum is, szóval megtehetem”?

Bárhogy is, mivel már mindent tudnak a munkád legapróbb részleteiről is, többet ne beszélj róla. Akkor sem, ha ők kérdeznek. Valószínűleg te észre sem veszed, de hergeled őket a dicsekvéssel. Térj ki az erre vonatkozó kérdések elől, ha csak ennyi a gond. A család fontos, most rajtad a sor, hogy felnőtt módjára elviseld a többieket. Idővel le fognak higgadni.

Hát üssetek agyon, de ilyen családi környezetben két dolgot tennék:

- nem találkoznék velük annyiszor (megkövetelik - mégis hogy követelhetnek bármit egy független felnőttől?)

- hazudnék a melómról. Igen, húzom az igát nyolc órát, néha kilencet, a napot se látom és azt eszem, amit reggel viszek. Van eszköze ellenőrizni? Nincs. Akkor a békesség kedvééért jobb a lelki világának, ha azt hiszi, én is a taposómalomban küzdök.

2. vagyok:

nem hibáztatlak, kérdező, sajnos tudom, milyen sakk-matt helyzet ez. Ezért tanácsolom neked azt, hogy inkább kerüld el a konkfliktust. Ne hozd szóba a munkádat. Ha kérdeznek, adj kitérő választ, félválaszt, vagy ferdíts. Nem jobb a békesség? Nem jobb nem kapni a sértéseket?

Nyugodtan lehetsz büszke a munkádra, rendben is van, de előttük nem lehetsz az, ez a napnál világosabb.

A munkatéma olyasmi, amit velük nem lehet értelmesen megbeszélni, mert nem tudják, mi van ma egy munkahelyen. Ezt el kell fogadni. Vagy, ha mégis kikerülhetetlenül feljön ez pl apukád részéről, akkor meg kell tanulni elengedni a füled mellett a megjegyzéseit. De mivel azt írod, nem tudod őket elviselni, gondolom, a gond nagyobb.

Számodra valószínű újdonság az, hogy vannak emberek, akik nem csápolnak mások sikerének.

Olyan közegben éltek egész életükben, hogy a főnökeik bszogatták őket, nekik kellett megfelelni, titokban többször kizsigerelték őket álmukban, ekkor boldogan ébredtek.

Én is tehetősebb valaki vagyok, de már most utálom leírni ezt, mert gyűlölök dicsekedni vele, és nagyon nem érdekel a pénz, hogy mim van, milyen házban élek.

Sosem értettem azt, hogy értelmesebbnek tűnő, mondott emberek miért élnek úgy, hogy provokálják az embereket a vagyonukkal, életvitelükkel.

És akkor csodálkoznak, hogy nem tekintenek félistenként rájuk, hanem undorodnak tőlük.

Némi adalék még szüleidhez, hogy én ha szeretem a gyerekemet, tehet bármit, szeretni fogom.

Hogy nálad ebbe belekötöttek, nos....hmmm, lehetnek problémák, finoman fogalmaztam.

De, jó,hogy én vagyok a hibás,mert ők tulkok.

Állandóan faggatnak, mi volt a héten, mit csináltál, merre jártál,hogy merre mindent.

Te aztán megmondod. Nem tehetnek ők arról hogy a szocialista világrendben éltek és dolgoztak. Mint ahogy te sem tehetsz arról, hogy nem. Szüleid révén te már egyetemet végeztél, de a műveltség nem látszik írásodon. Faggatnak ? Érdeklődnek ? Majd megtudod amikor szülő leszel. Azt gondolod, akkor majd még ugyanez a világrend lesz mint ma ? Dehogy. És majd kapkodod a fejed, hogy is tudnál kapcsolatot teremteni a gyermekeddel, aki akkor téged majd degradálón kritizál.