Férfiak, miért? Mikor szűntetek meg férfinak lenni?

Az általánosítással kapcsolatban egyet értek, a legtöbb esetben szintén elítélem.

Viszont amennyiben ellenpéldával még nem találkoztam - mondjuk a 20-35-ös korosztályban, értem ez alatt olyan férfiakat, akik nő helyett nem dajkát akarnak maguk mellé, nem sunnyognak a háttérben, rendelkeznek azzal a bizonyos határozott kiállással, és életrevaló hozzáállással, amit eddig én sajnos egyikben sem találtam meg, le kellett vonnom azt a következtetést, hogy ha létezik is ellenpélda, akkor az nagyon alaposan elrejtőzik, az arányuk pedig bőven 10% alatt van.

Kedves #3! Ha valóban te vagy a kivétel, akkor gratulálok!

Na, álljun k meg egy szóra! Kezdjük azzal, hogy a legmélyebben elítélem azokat a semmiben sem valódi nőket, akik azt várják, hogy majd kifognak egy gazdag hülyét, aki eltartja.

Hozzáállásról, gondolkodásmódról, viselkedésről beszéltem, és kérem, maradjunk is ezeknél.

Egyenjogúságról beszélünk, feminizmust fröcsögünk, miközben nőként ugyanabban a szkamában ugyanabban a beosztásban ugyanazért a fizetésért kétszerannyit kell dolgoznom, mint a férfiaknak. Csak azért, mert nő vagyok. Amíg egy egyetemen megbuktatnak szóbeli vizsgán ha nem tudok háromszor annyit mint az előttem hármassal átment "férfi", csak azért, mert nő vagyok - idézném a tanszékvezetőm: mit keresnek a nők egyetemen, menjenek gyereket szülni -, addig nbem beszélhetünk egyenjogúságról!

Viszont nem akarom a kérdést efelé terelni, szeretnék annál a témánál maradni: miért is ennyire életképtelenek a férfiak? Hogy akarnak bármit az élettől, amíg anyuka főz, mos, takarít, hiába él már külön a gyerek? Hogy akarnak érvényesülni, ha képtelenek a saját életterüket rendben tartani és mindent a nőtől várnak el? Mire fel fröcsögnek, hisztiznek, nyavajognak, miközben a nő főz, mos, takarít, dolgozik, gyereket nevel és összeszorított fogakkal egy előre az életben?