Miért utálok valakit ok nélkül, aki egyszer a barátom volt?

Velem a legjobb barátom tette ezt, random megutált a gimiben.

Akkor ő volt az egyetlen barátom is, és az egyetlen ember, akiben bíztam, mert itthon sem voltak fényesek a dolgok.

Miután megutált, depressziós lettem, vagdostam magam, meg akartam halni, hogy egy öngyilkossági kísérletem is. Nagyon stresszes voltam, ami miatt lett egy betegségem, ami miatt először IR-es, majd cukorbeteg lettem 16 évesen. Éheztettem magam, a pszichológus sem tudott segíteni. Máig képtelen vagyok bízni az emberekben, nincsenek barátaim, nem merek megnyílni, nagyon passzív lettem, magamba zárkózok.

Nem mondom, hogy ez csak miatta van így, de nagyban közrejátszott az, hogy faképnél hagyott. Azóta ha meglátom, egyszerre érzek félelmet, dühöt és utálatot.

Nem értem, hogy lehet valakit ok nélkül utálni. Ha mégis van ilyen, akkor pszichológiai eset, alapból nem szivesen barátkoznék lelki bajos emberekkel...

Nekem ilyen "barátom" volt, de azóta nem tartom vele a kapcsolatot. Semmi rosszat nem tettem, majd ok nélkül elkezdett kötözködni. Ennek a fokozása meg az volt, hogy természetesen egyre jobban elment a kedvem tőle, aztán csodálkozott, ha hanyagoltam, talán emiatt mégjobban utált. Talán lesz majd egy bunkó barátja, aki majd okot ad az utálatra, és nem lesz ideje a semmin pattogni.

Kiskoromban ok nélkül sírtam és hisztiztem. A szüleim válasza erre az volt, hogy majd jól megbüntetnek, hogy legyen amiért sírjak.

Kb. Így képzelem ezeket a helyzeteket. Az ok nélkül drámázó, gyülölködő embereknek talán majd lesznek valódi problémáik is, amin fennakadhatnak.

Ha jól értelmezem, akkor azért "utálod ok nélkül", mert nem tudod megfogalmazni, hogy mi az ok, mert minden indokolatlan kis hülyeség zavar rajta?

Nálam ez úgy szokott lenni, hogy egy bizonyos ok miatt megutálok valakit, aztán ok nélkül is utákodom. Megutálhatom azért, mert nem törődik velem, vagy azért mert veszekedtünk és valamit félre értettem és bogarat ültetett a fejembe. Ilyenkor belölem is előtör az utálkodás (főleg, ha ejfojtom, mert nem tudom megbeszélni a problémámat az illetővel) minden ok nélkül, utálni fogom a kisugárzását, mindenét, stb.

Szerintem nagyon fontos, hogy az ember néha elgondolkodjon és letisztázza magában, hogy mi a fő problémája. Ne a szálkákat keresse, és ne merüljön el a sértettségében, hanem azon gondolkodjon el, hogy mi az eredeti probléma, mikortól kezddődött a negatívizálás, mi indította el? Számomra fontos, hogy valamennyire logikus érveket tudjak megragadni, már azért is, mert a logikus problémákról lehet tárgyalni is, megtudod beszélni azokat a barátoddal, így könnyebben feltudod dolgozni. De a logikátlan értelmetlen hisztériáidat senki sem fogja végig hallgatni.

Vannak más barátaid? Szerintem ez elég meghatározó kérdés... Rossz lehet ráfordítani valakire az ellenszenvedet, de az is lehet, hogy ez alapból a személyiséged, tehát ha másokkal barátkoznál, lehet hogy velük is így viselkednél. De a régi barátodra fókuszálsz ehelyett.

Ha engem valaki ok nélkül utál, az nem hat meg, mert arra gondolok, hogy ilyen a természete. Volt már rá példa, hogy eleinte būntudatot keltett bennem egy ismerõsöm, mert minden apróság miatt kritizált. DE késõbb megtudtam, hogy õ mindenkivel ilyen és megkönnyebbülés volt, mondták róla, hogy mások sem értik, hogy miért utálatos.

Nekem a soraidból az jött le, hogy többnyire talán õ lehet az egyetlen barátod és van idõd ezzel foglalkozni. Ha lennének mások, akkor nem lenne kérdéses, inkább másokkal lógnál, ha annyira utálod. Szerintem ne emészd magad ezen, inkább szerezz új barátokat. Ha velük is ilyen vagy, akkor biztos nem a barátod tehet róla, hogy így érzel.

#7 Én sem járnék szívesen olyan társaságba, ahol ott van egy személy, aki mellett rosszul érzem magam, az már szinte mindegy, hogy miért, meg nem csak az én dolgom, hogy feloldjam a feszültséget a régi baráttal.

Kissé félreértelmeztem a leírásod, azt hittem hogy olyan formán “utálod”, hogy negatívizálsz vele, de így más.

Én is sokszor érzem bizonyos emberekkel ezt, szerintem van módja, hogy feloldjátok a feszültséget, de ha más nincs, akkor kerülitek egymást.

Szerintem benne lehet olyan érzés is, hogy a régi barátunk valamilyennek megismert minket, és más társaságban mások vagyunk, egyszerre több arcot mutatunk. Olyan mintha a régi barát a “múlt szellemét” hozná magával, ami esetenként kényelmetlen. Vagy a régi barát azt gondolja, hogy õ ismer a legjobban és furcsállóan néz, ha idõvel másnak lát.

Nekem is volt barátom, akin ezt éreztem, de úgy gondolom, nincs köze hozzám, ha meg is változtam az idõk folyamán, az az én életem, nem tartozom neki semmivel.

Bár ezek az észrevétlen dolgok mind kiválthatnak negatív érzéseket, úgy gondolom nem kell túlreagálni.