Hogyan legyek boldog, ha mindig szomoru vagyok?

Mindenki a saját sorsának kovácsa. Ha nem tetszik valami az életedben jöjj rá, hogy mi és találd ki, hogyan tudsz ezen változtatni. Tégy érte!

Sajnos máshogy ez nem megy. Az ember élete az állandó küzdés.

Én azt szoktam csinálni, hogy reggel amikor felébredek, vagy este amikor lefekszem végig gondolom, hogy mi mindenért vagyok hálás az életben és ezekért köszönetet mondok. Hogy olyan országban élek, ahol nincs háború, van fedél a fejem felett, van mit ennem, nem fázom, van családom, egészséges vagyok, érzem a napsütést az ételek finom ízét, az illatokat stb.

Szeretni és élvezni kell az életet, nem sok év adatik meg az ittlétben és én igyekszem azt minél jobban kitölteni. Élj úgy, ha bármelyik pillanatban meghalnál, gondolhasd azt, hogy megérte.

Mellesleg az életben mindenért keményen meg kell dolgozni. Hazugság azt hinni, hogy minden csak az ölünkbe hullik. A barátokért, jó házasságért és emberi kapcsolatokért dolgozni kell keményen. Semmi sem működik önmagától. Ha munkában akarsz sikeres lenni, azért is dolgozni kell, ha jó szülő akarsz lenni azért is, ha sok pénzt akarsz még többet.

És legtöbbször ezekért akár évekig dolgozni kell, mire beérik a gyümölcse. A fontos, hogy amíg eljut az ember az aratásig nem szabad feladni.

Múlatság.

Csak enni akartam, harapni magam belül, amíg semmi sem marad.

Csak enni akartam, hízni hibáimtól, és megrágva kiköpni belső vitáimból az Igazságot, a Valóságot, az Erőt, a Vigasságot, és folytatni; nyújtani ezt a kevély falánkságot.

Nem vágytam én semmi másra, csak mint a test, ha maró az éhség, csillapodásra.

Egy csillagnyi szunnyadásra, csendre, gondolataimban rendre, de ők csak őlik egymást rendre tovább, és én már nem várok csodát. Testem elernyed, hagyom, hogy elemésszen a nagyon-nagyon is igaz Igazság, a tudva levő Valóság, hogy elszálljon a Vigasság, és az Erő.

Bár valami marad. Valami roncs. Valami emlék. Valami bűzzel átitatott Fenség.

Megpróbálom leírni egy képpel. Képzeljük el egy nagy fényes pulzáló, lassan pulzáló "semmit", dobj le elé egy békát, ami tele van sebekkel, ezek a sebek nyíltak,frissek és ezeken a sebeken sok légy élősködik.

Szóval ül ez a béka, néha megvakargatja a hátát, beleváj még egyet a sebeibe, csinál egy-két újat. Szomorkodik, hogy JAJ, itt is fáj, ott is fáj, ezek a legyek is itt élősködnek. Néha hatalmas Erőfeszítéssel elkap egy legyet a hátáról, hogy mégjobban magáévá tegye. Kicsit sütkérezik ebben a pulzáló fényben, aztán kicsit elsírja a bánatát, ha szerencséje van valaki fejbekólintja, és felébred az önsajnálatból, megrázza magát, hogy egy kicsit felszálljanak azok a legyek, és kipróbálja, milyen az hogyha elkezdi belélegezni az előtte pulzáló "semmit".

A legyek egy pillanatra felszállnak, egy lélegzettel bejön a "semmi", körbesimogatja a békát, egy picit gyógyítja a sebeit, aztán persze a legyek próbálnak visszaszállni. A béka újra megrázza magát, engedi, hogy átmossa a "semmi" és ez így megy tovább...azért néha hagyja, hogy újra ellepjék a legyek, de már kicsit kevesebb helyet találnak, amin tudnak élősködni. Aztán kevesebb legyet eszik, már nem esik olyan jól az a légyvacsora. Inkább kihagyja. És ahogyan az a "semmi" egyre jobban körbeveszi, és mossa,mossa. Már nem csak a sebek tünnek el, a béka bőre is kezd elsimulni, és szépen lassan eltűnik a varangy, és egy sima kavics lesz belőle, és a "semmi" csak mossa,mossa a kavics egyre kisebb lesz...és eltűnik, feloldódik ebben a "semmiben", és onnantól nincs semmi különös. Ott van a talaj, kicsit olyan, mikor szemben állsz a Nappal addig vakít, ha megfordulsz csak látod, hogy Megvilágítja a dolgokat. És amikor a tudatod már csak ez a "semmi" akkor természetes lesz, ha piros jön, akkor a pirosra tudsz reagálni, ha kék jön, a kékre tudsz reagálni. Ha ölelés jön , akkor az ölelést tudod helyesen megválaszolni, ha fájdalom jön, akkor a fájdalomra tudsz helyesen reagálni.

Hogyha számodra legfontosabb emberekkel krízishelyzet van, akkor tudod mi a helyes válasz.