Hogyan merjem felvállalni magam?
Leírok pár dolgot ami előzőleg történt, talán köze lehet a kérdésemhez.
Gyerekkoromban annyira visszahúzódó voltam, hogy csak a szűk családi körrel beszéltem. Óvodában, család ismerőseihez sem szóltam hozzá mert szégyenlős voltam. Elsős-másodikos koromban jöttem rá, hogy ez már gáz. Szóval ha kérdeztek már próbáltam válaszolni több-kevesebb sikerrel. Fogalmam sincs ennek mi lehetett az oka.
Majd ötödikes koromban elkezdtem barátkozni azokkal akiket az osztályban kiközösítettek (többnyire a kinézetük miatt) így én is hamar kiközösítetté váltam emiatt. Abban az időszakban napi szinten sírtam, gyomorgörccsel jártam iskolába és a saját halálomat kívántam. Nem túlzok. Mindenkit megvédtem magamon kívül. Középiskolában hálistennek nem volt soha veszekedés, ekkor kezdtem feloldódni jobban.
Most már idegenekkel is könnyen szóba állok, többször kezdeményezek is amin én magam is megdöbbenek, hiszen alig 10 éve még köszönni se mertem másoknak. Még mindig eszembe jut, hogy vajon mások mit gondolnak de kevésbé érdekel. Kezdek rájönni, hogy ki vagyok és milyen vagyok (bevallom, tetszem magamnak :D) csak az a gond, hogy kicsit "félek" felvállalni saját magamat például a közösségi oldalakon is. Vagy ha csak régi osztálytárs, ismerős közelében vagyok. Pont azért mert tudom, hogy ők úgy emlékeznek rám, hogy egy visszahúzódó csendes lány vagyok, pedig most jövök rá, hogy az nagyon nem én voltam!
Van valami jó ötletetek, hogy mit tegyek, hogy a régi ismerősök előtt is akik úgy emlékeznek rám ahogy, fel merjem vállalni saját magamat?
21/L
válasza:Most komolyan, ez miért fontos?
Az emberek általában ezt pozitív változásnak fogják fel, szóval nem lesz gond, tedd azt, amit szeretnél. Lesz olyan, akinek ez majd nem tetszik, de az se érdekes.
Azért még rendesen benned lehet ez a "régi probléma", ha ilyeneken gondolkodsz, hogy hogyan "merd" vállalni magad.
válasza:Hehe, érdekes jelenség. Ez velem is pont így van, a régi ismerőseimmel ugyanúgy viselkedem, mint régen, pedig azóta már sokat változtam. Régen én voltam a csendes, félénk lány, aki sosem beszél.
Nem tudom, miért van ez így.
Talán mert tudom, hogy megjegyzéseket tennének, hogy hogy megváltoztam, blabla. És most erre mit lehet mondani? Hogy még jó? Utálom, mikor valaki ilyen megjegyzéseket tesz. Inkább egyszerűbb, ha csendben maradok. Amúgy se érdekel mit gondolnak, mert azok a barátaim, akik mellettem maradtak, tanúi voltak a változásnak, és már megszokták az új énemet. A régi ismerőssel meg valszeg van oka, hogy régen se beszéltem és nem is tartom velük a kapcsolatot. :D
válasza:Nem tudom mi a megoldás, de ugyanez van velem is. Én voltam az osztály "furcsája", ami persze változott mióta eljöttem az iskolából, de még mindig furán érzem magam ha beszélnem kell olyan emberrel aki tudta hogy milyen voltam.
25F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!