Nem vagyok képes ott lenni a haldokló szeretteim mellett. Mit tegyek?

Mostmár többedszerre fordul elő, hogy valamelyik rokonom fekvő, sajnos ki kell mondani haldokló beteg lesz. Szereem őket és nehezen érint, állandó stresszben élem ettől a napjaimat és tele vagyok kételyekkel. Normál ember ilyenkor odamegy, fogja a kezét és elmondja mit érez. Én meg hihetetlen belső ellenállást érzek, hogy erre nem vagyok képes, nem akarom így látni, nem akarom, hogy így maradjon meg az emlékeimben. Ha megemberelem magam is végigsírom a találkozást és utána hetekig rosszat álmodok, pedig nem vagyok már kisgyerek.

Fura, de megérzem ha valakivel utoljára találkozom, többnyire még "ép" állapotában. Lélekben megpróbálok akkor elbúcsúzni, viszont ezt követően már nem megy a találkozás. Hogy lehet ezt leküzdeni, átlépni, feldolgozni?

Mintha nem lennék képes elfogadni a halált, pedig ez nem igaz. Az elmúlást nem vagyok képes feldolgozni és a "várakozást" a halálra... Van ezzel más is így?