Szerintetek ha tetszik valaki, de esélyem sincs nála, akkor okés, ha elmondom neki, hogy mit érzek?

Honnan ismered? Miért vagy benne biztos, hogy nincs esélyed nála?

Meg teszed, kettőtök miatt.

Az ilyen vallomásoknak az ég világon semmi értelme azon kívül hogy generálsz magadnak egy kellemetlen szituációt ahol garantált a kudarc.

Nézd, semmit nem veszíthetsz, ha összeszeded magad és elé állsz. Vagy sikerül, és kiderül, hogy tévedtél, és akkor mindkettőtöknek jó, vagy elutasít, és akkor is legalább tovább tudsz lendülni a holtponton. A sulinak meg egyszer úgyis vége, nem lesztek örökké egy közegben.

Szerintem mondd el, veszíteni úgysem tudsz mit. Én gimis koromban jártam így, tetszett egy srác akit minden nap láttam a buszon de ő jól nézett ki, én meg egy sovány kis csipszar voltam. Egy nap összeszedtem magam és elmondtam neki. Kiröhögött és közölte hogy bocs de ő csak szép lányokkal áll szóba. Mondtam hogy ok. Viszont ezután már valahogy nem ajnároztam a srácot, hiszen hiába nézett ki jól ha ilyen bunkó volt.

El ne mondd! Megszívtad, de jobban jársz, ha ezt mindenki elől eltitkolod.

14-es válaszodból az derül ki, hogy nem objektív tény, hogy nincs esélyed nála (mert foglalt), hanem te azt csak gondolod, mert nem becsülöd önmagad, nincs önbizalmad. Nem helyénvaló magadról úgy beszélni, hogy "ekkora lúzer", hogy szeressen más, ha te saját magadat se szereted és becsülöd? Egy kapcsolatot nem színházba illő romantikus vallomással kell kezdeményezni (és pláne nem eleve kudarcra játszani valamiben, amit szeretnél csak mert tartasz az elutasítástól és inkább bemeséled magadnak, hogy azt te tulajdonképpen nem is akarod), hanem szemezéssel, mosollyal, helyesléssel, pár semleges témájú kérdéssel, és kiderül, hogy mutat-e irántad érdeklődést vagy sem. Ha meg úgy adódik, hogy nem, az nem a te kudarcod, hanem egyszerűen neki épp más kell. De lehet, hogy pont bejössz neki. Hajrá, ha férfi vagy, légy férfi!