Mit lehet tenni ha az egyik munkatársam folyamatosan beszólogat? Ma is már a sírás kerülgetett.23N
Egy hónapja vagyok a gyakorlati helyemen. Mindenki normális velem, kivéve ezt az egy embert. Már az első héten kezdte hogy én miért nem másik középiskolába jártam, a fősuli egy baromság, nekem miért nincs semmi tapasztalatom a szakmában stb. Próbáltam vele normális lenni, hiszen ő ott rendes dolgozó, én meg csak egy gyakornok vagyok. Ráadásul ő 36 éves, én meg csak 23. De ma elmondta nekem ezerszer hogy össze vagyok szakadva, és egyek rendesen, jó lenne ha híznék vagy 20 kilót mert nem szereti a csontkollekciókat. Én alkatilag mindig vékony voltam, szüleim is ilyenek. Nagyon sokat sírtam emiatt, 162 cm vagyok és 50 kg. Egészségileg és lelkileg is rendben vagyok, eszek is rendesen. Sajnos ezt az alkatot örököltem valószínűleg. De kezdjem megint ezt magyarázni idegen embereknek?
Ott a munkahelyen ma majdnem elsírtam magam, annyira rosszul esett. De 4 hete ez megy. A főnöknek nem akarok szólni mert az nagyon gyerekes lenne, viszont lelkileg nem bírom már. És még van 3 hónapom itt, rettegek ha ő van beosztva.
Mit lehet tenni?
23N
Tegnap is kezdte hogy egyek többet. De rá sem figyeltem már. Meg reggel bementem, mindenkivel távolságtartó voltam. Ugyanis a csütörtök estét végigsírtam emiatt, így nem volt kedvem jópofizni. Kérdezte is hogy miért vagyok ilyen "durci"? Gondolkodjon el rajta...
Nagyon sajnálom hogy ezt a helyet választottam gyakorlati helynek. Alig várom hogy leteljen az egész.
A real visszaolt ha oltják és nem magzatpózba zokog!
(Tirpa)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!