Ne nevessetek ki, de nagyon analfabéta vagyok emberi kapcsolatokban, nem tudom, hogyan kell bánni másokkal. Mit csináljak, ha a párom anyukája megölelt?

Jesszu, mintha magamat olvasnám. :)

Én azt mondom, hogy az idő a megoldás, ahogy a pároddal is jobban tudtál beszélgetni sok-sok levél után, ha elég ideje együtt lesztek, a szülőkkel is könnyebben megy majd a csevej.

Az a lényeg, hogy a párod legyen tisztában vele, hogy te ilyen vagy, ha anyós/após problémázna a zárkózottságon, akkor ki tudjon állni melletted őszintén.

Egyébként nekem szerencsém van, anyósom szószátyár falusi asszony, szóval őt nem zavarja, ha csak hümmögök mindenre. Szóval sok hümmögés, bólogatás, mosolygás, nekem ez pont elég. :D Megállapította már, hogy elég csendes vagyok, volt, hogy rákérdezett páromnál, hogy haragszom rájuk, azért vagyok ilyen? De így lassan három év alatt azért alakul a dolog.

Én azzal nem tudok mit kezdeni, ha felhív telefonon "csak úgy" beszélgetni, hogy hogy vagyunk. Nagyon aranyos meg minden, de én ezzel nem tudok mit kezdeni. Általában igyekszem úgy terelni a dolgot, hogy a párom kezébe nyomhassam a telefont. :D

Egyébként nem tudom, neked mi a szakmád, de én is emberekkel dolgozom. Nem egyik napról a másikra, de én észrevettem magamon, hogy sokkal könnyebben kezdeményezek beszélgetést idegenekkel, mint pár éve. Pontosan azért, mert az ügyintézéshez azért eléggé ki kell faggatni őket, és nyilván van olyan, aki beszélgetni kezd, stb. Szerintem baromi jó gyakorlás, mert amiatt, hogy neked megvan a szakmai része, hogy mit kell elmondanod, ad egy olyan magabiztosságot, ami másképp nem lenne meg.

Ezt a fajta magabiztosságot kell átültetni a hétköznapokra is. :)