Lehet, hogy szerelmes vagyok? Eddig is voltak kamaszkori fellángolásaim, de mintha ez most valami más lenne.

Még tavaly nyáron megismertem valakit, akivel azonnal megtaláltam a közös hangot, és mertem önmagam lenni előtte (pedig másokkal zárkózott vagyok). Tavaly óta nem túl sokszor -szám szerint egyszer- találkoztunk, mivel messze lakunk egymástól. Ez akkor még nem is volt baj, mivel elég sűrűn beszéltünk facebook-on, és ez nekem elég volt, mivel akkor még csak nagyon jó barátként tekintettem Rá. Nos, idén nyáron megint találkoztunk, és néhány napot együtt töltöttünk, de én nem használtam ki a Vele töltött időt úgy, ahogy kellett volna.

Ki tudja, hogy miért, de elég távolságtartó voltam Vele(ez már egy másik történet, de a lényeg annyi, hogy problémáim vannak az érzelmek kifejezésével), miközben Ő próbált közelebb kerülni hozzám... Ez a dolog akkor és ott még nem érdekelt, mivel mással voltam elfoglalva, de miután elváltunk egymástól nagyon rosszul éreztem magam, hogy nem becsültem meg jobban a Vele töltött időt. Már az első néhány napban -miután elváltunk- nagyon hiányzott...de beszélgettem Vele facebook-on, ez egy kicsit enyhítette a hiányát. Azt hittem, hogy ez a hiány napról napra enyhülni fog, de nem így lett... Minél több idő telik el, annál jobban hiányzik. A napokban elkezdtem nézegetni az idén nyáron készült közös képeinket, és majd' megszakadt a szívem, hogy már nem lehetek Vele...pedig most úgy átölelném, és ha lehetne, el sem engedném többet.

Amióta nem találkoztunk(másfél hete) négyszer vagy ötször álmodtam Vele, ma pedig már végig sem tudtam aludni az éjszakát, mivel többször is felriadtam arra, hogy Rá gondolok...ébredéskor is csak Rá tudok gondolni, és lefekvés előtt is. Ahogy szinte egész nap... A hiánya egyre kibírhatatlanabbá válik, néha úgy érzem, hogy bele fogok őrülni. Nem tudom, mit csináljak, és azt meg végképp nem, hogy mit érzek. Ha lehetne, visszatekerném az időt másfél héttel ezelőttre, és mindent teljesen másképp csinálnék...senki- és semmi mással nem foglalkoznék, csak Vele. De erre miért csak ilyen későn ébredtem rá? Akkor és ott miért nem jöttek elő ezek az érzések? Meg kell éreznünk valaki hiányát ahhoz, hogy rájöjjünk, milyen sokat jelent nekünk? Lehetséges, hogy ez szerelem? Nem nagyon tudom ezt eldönteni, mert még sosem éreztem ilyesmit... Mit kéne most tennem? Beszéljek Vele erről?