Szerintetek baj, ha nehezen vagy egyáltalán nem tudok váltani?

Olyan jellegű dolgokra gondolok, hogy amikor nem volt muszáj nem váltottam. Ez óvodás korom óta jelen van.

Óvodába 3 helyre jártam, mert minden évben bezárták. Az általánost 2 helyen jártam ki, mert 1. osztály 1. félév után bezárták a sulit és muszáj volt máshová menni. Egyébként itt a fiúk sokat szekáltak, de nem volt annyira vészes a terrorizálásuk. Felmerült bennem az iskolaváltás, de semmi nem lett belőle. Meg nem is mondtam soha senkinek, hogy mi a bajom, mert úgyse foglalkoztak velem.

Középiskolát is egy helyen jártam ki, ott is maradtam még okj-ra.

Most a munkahelyemmel van ez, hogy idén már a 4. évemet taposom és ugyan vannak pillanatok, hogy jó lenne kicsit izgalmasabb helyre menni, de egyrészt félek is a váltástól, másrészt jól érzem magam itt és feleslegesnek érzem elmenni innen. Egyik volt kollégám viszont mondta, hogy addig váltsak, amíg nem köt ide még több emlék stb.

Jelenleg még levelezőn is csinálok egy bsc-s szakot. Itt is az a baj, hogy sokszor tele a tököm és unom az utazgatást(oda-vissza 400 km és 6 óra vonattal), de félek váltani. Részben azért mert nem biztos, hogy egy az egyben átvennének a másik suliba ami a városomban lenne és olcsóbb ez mint fizetni félévenként a 250-300 ezer ft tandíjat.

Másrészt itt kiismertem a tanárokat, tudom merre van arccal előre és ez ad egy biztonságérzetet.

A másik suliban meg ugye azt se tudom kit lehet nyaggatni, ha van valami bajom.

A párkapcsolatokban is megjelenik ez. Ha én szeretnék szakítani, akkor az hosszabb időt vesz igénybe mire ráveszem magam(1-3 év). Viszont akkor már tényleg úgy lépek ki, hogy nincs ez a se vele se nélküle dolog és tényleg le tudom zárni az egészet.

Kicsit úgy érzem, hogy a kötődéssel illetve a megtartás-elengedéssel problémáim vannak, hogy egy váltás ennyire nehezen(illetve egyáltalán nem) megy.