Aki nőcsábász az valójában nő gyűlölő is?
Nagyon sokat gondolkodtam magamon, és elég sűrűen váltogattam az utóbbi időben a barátnőim, és minnel többet tudtam meg az ellenkező nemről akarva akaratlanúl is létre jött bennem egy kisebb fajta ellenérzés feléjük a csalódások stb miatt (nem lettem b...i) csak érzek valami nem rossz érzést amit nem tudom mi amikor rájuk nézek azon kívül, hogy "tetszik nem tetszik "
Olvasgattam is a témában és találtam egy leírást "legendát" ami Don Jüant és Casanovát írja le.
A nagy don-baj azért volt sok nője a leírás szerint, mert gyűlölte a nőket, és a szex neki csak azért volt szükséges, mert ezáltal úgy érezte, hogy legyőzte az ellenkező nemet. Megnyerte a testét a nőnek, és ezáltal hatalmat érzett felettük.
Casanova szintén gyűlölte a nőket, és nem a nőbe szeretett bele hanem a saját fantáziájába amit a nőre vetített, és addig volt velük ugye amíg észre nem vette, hogy nem olyanok.
Nagyon elgondolkodtam ezen az egészen, nektek mi a véleményetek?
Bocs az offért, de pár csalódás miatt, hogyan lehet gyűlölni több millió embert, akik nem tehetnek róla és nem is ismernek?
Van nő, akit csoportosan megerőszakolnak, összevernek, mégsem kezdi el gyűlölni az összes férfit.
"A nagy don-baj azért volt sok nője a leírás szerint, mert gyűlölte a nőket, és a szex neki csak azért volt szükséges, mert ezáltal úgy érezte, hogy legyőzte az ellenkező nemet. Megnyerte a testét a nőnek, és ezáltal hatalmat érzett felettük." Jó hát ezt érezheti adott egyén, de ez csak benne játszódik le, jól megdug valakit, aki élvezi, hát ez kemény bosszú. :D
"Casanova szintén gyűlölte a nőket, és nem a nőbe szeretett bele hanem a saját fantáziájába amit a nőre vetített, és addig volt velük ugye amíg észre nem vette, hogy nem olyanok. " Ebben van valami, nők-férfiak között is sok az ilyen, csak egy eszményképbe szerelmes...
Nem gyűlölik a nőket a nőcsábászok. Viszont lenézőek velük, de csak azmiatt, mert bulikban vagy fesztiválokon így lehet szinte csak csajozni. Persze ez a 16-25 éves bulizós csajokra értendő akiket ezzel megszerezhetnek.
De a kérdésedre válaszolva:
-külső szemlélőként nézve igen, olyan mintha gyűlőlnék őket, de igazából csak így könnyebb.
Ui:
-Persze vannak kivételek, de mindenki tudja hogy sz ilyen helyeken a csajok 90%-a milyen.
Ha átugrasz a párkapcsolatok kategóriába, akkor ott azt láthatod, hogy valamiért minden nő azt hiszi, hogy a nőgyűlölők zárkózott, béna, pattanásos, nyomi srácok. Pedig durván nem ők a nőgyűlölő többség. A valóság az, hogy a legnagyobb csajozók közt rengeteg nőgyűlölő akad és pont azért, amit te is tapasztaltál: Mert rengeteg nőt ismertek meg, rengeteg hasonlóságot láttak és rengeteget csalódtak.
Régebben olvastam a témáról egy jó pszichológiai cikket és a saját környezetemben is ezt tapasztaltam. Amikor egyetemre mentem, teljesen meglepődtem, hogy mennyi szűz csoporttársam van a srácok közt. És egyikük sem nőgyűlölő. Többségük elvált szülő gyermeke, az anya nevelte őket, ezért kialakult náluk egy pozitív megerősítés a női nemmel kapcsolatban. Többségük pont, hogy túlidealizálja a nőket és abban is csak a jót látják, aki mondjuk 2 szót beszél velük egy jegyzetért. Velük ellentétben, a nagy csajozós haverjaim durván nőgyűlölők. Elmegyünk sörözni és természetesen ráterelődik a téma a csajokra is. Teljes mértékben lenézik őket, megalázóan beszélnek róluk és gyűlölik őket, mert mindet egyforma k-nak tartják.
Na, ha ezt leírod a társkeresés kategóriába, akkor lepontoznak és szétszednek a nők, akik még életükben nem beszéltek férfiakkal.
Határozottan van benne valami. A nőcsábászok általában még ha nem is kifejezetten nőgyűlölők, minimum lenézik, és kevesebbnek tartják őket maguknál, vagy a férfi nemnél.
Semmiképp sem egészséges a dolog.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!