Miért nincs motivációm semmihez? Normális, hogy alig van olyan dolog, ami érdekel, motivál? Még a saját érdekemben sem sikerül mindig jól dönteni, helyesen cselekedni. (19/L)
Azt érzem hogy semmi értelme élnem, semmi motivációm sincs. Depressziós voltam korábban (most pedig úgy érzem visszaestem), pánikbeteg vagyok és szorongásom is van. November óta próbáltam változtatni a gondolkodásomon, életmódomon, és úgy gondoltam, hogy sikeres volt. Most mégis azt érzem hogy pár nap alatt ugyan oda jutottam, ahonnan indultam.
Barátaim nincsenek, legalábbis olyanok nem akiknek ha írok hogy "baj van", rögtön ugranának segíteni. Úgy érzem hogy mindenkinek a terhére vagyok, semmi hasznosat nem viszek véghez soha. A családomat nem éreklem, sosem kérdezik, hogy érzem magam vagy mi van velem, csak elvárják a lehető legjobb iskolai teljesítményt, am azért gond nekem, mert nem érdekel, nincs miért tanulnom, ki nem állhatom az egész gimit (most érettségizem).
Úgy érzem hogy több időt és energiát vesz el az hogy keresem az apró dolgokban is az örömet meg próbálok pozitív maradni, mintha csak hagynám magam visszasüllyedni abba az állapotba, amikor nem zavart ez az egész. Jártam pszichológushoz, de nem segített tartósan.
Annyira nem látom értelmét az életemnek..
Mit tehetnék? Szerintetek megéri küzdeni? Én saját magamat sem találom elég motiválónak, nem érdekel, mi van velem. Azért ez eléggé aggaszt.
Az ilyen embereket sohasem értettem. Nekem is van, hogy szar az életem, de mindig találok benne kis örömöket.
Azt meg ne várd el, még baráttól sem, hogy te éppen úgy vagy, hogy unatkozol és világfájdalmad van, erre meg rögtön ugrani fog.
Lezárult egy 4 (5?) éves korszak az életedben, kimerültél, belefáradtál. Ez fokozhatja a depressziót és a szorongást is.
Én is küzdök mindkettővel, mindig is szorongó típus voltam, de a depresszió csak nemrég kezdett kialakulni. Nekem is az volt a legszembetűnőbb, hogy olyanokhoz sincs kedvem, amit egyébként szeretek, érdekel.
Mit tapasztaltál, hiányoltál a pszichológusnál?
Köszönöm a válaszokat! Annyit leszögeznék, hogy nincsenek öngyilkossággal kapcsolatos gondolataim, akarok élni, de úgy, hogy legyen értelme számomra, élvezzem a dolgokat, amiket csinálok/tanulok a későbbiekben.:)
A barátaimtól nem várnám el hogy rögtön ugorjanak, annak is örülnék, ha valaki végre visszaírna és nem csak magáról beszélne, hanem néha rákérdezne hogy hogy vagyok, stb.
Sportolni szoktam, futni járok, de ez nem olyan dolog amit csoportban tudnék csinálni, főleg hogy egy kis faluban lakom, de megpróbálok valami megoldást találni, hátha segítene.
A pszichológussal több probléma is volt, eleinte nehezen nyíltam meg neki, több időbe telt mire a komolyabb dolgokról elkezdtem beszélni, de volt hogy kiröhögött hogy ez milyen hülyeség amit beszélek.. Akkor hagytam ott, mást még nem kerestem.
Azt érzem, hogy bizonyos esetekben még a pénz sem lenne elégmkotiváció..
Szimplán pályatévesztett vagy.
Csináld/tanuld azt ami bejön ne azt amit ajánlottak/ ami menő/ amivel jól keresel.
Megpróbálom, de az eddigi negatív élményeim miatt kicsit bátortalan vagyok az idegenekkel való beszélgetésben, barátkozásban.
Még csak a gimin vagyok túl, de a csecsemő- és kigyermeknevelő szakra szeretnék menni, ez az egyetlen olyan szak ami legalább egy picit is érdekel.
Juhéé
Két huszonéves làny rokonom dolgozik szülészeten és szinte csecsemőfüggők.
Jót fog tenni neked is.
Annyi szent, hogy jót tenne egy pár barátnő, legkésőbb suliváltáskor megjönnek hidd el.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!