Mi az oka annak, hogy az utóbbi időben sokkal érzékenyebb vagyok az érzéseimre? 29/F

Mostanában egyre többször van olyan, hogy ha negatív visszajelzéseket hallok magamról, akkor szó szerint teljes mértékű pánikroham lesz úrrá rajtam minden átmenet nélkül.

Emellett normális hétköznapi dolgokon vissza kell magam fojtsam, mert a sírógörcs kerülget. Ezenkívül vágyakozom társaságra, amire eddig nem volt erős ingerem.

Továbbá pánikszerűen rettegek attól, hogy nem lesz soha teljes mértékű az életem, mert már túl öreg vagyok ahhoz, hogy bepótoljam azokat a dolgokat, amik kimaradtak. Pedig technikailag bepótolhatóak lennének, de a társadalom ezeket nem nézi jó szemmel.

Ráadásul az életemből hiányzó személyek helyére mindig újakat és újakat próbálok keresni. Ha az a személy nem válik be arra a szerepre, akkor szimplán képes vagyok másra áthárítani azt a szerepet.

Úgy érzem, hogy nem vagyok megértve, nem tudok kihez fordulni, szakembereknél már jártam, ott nem tudnak újat mondani. Azzal tisztában vagyok, hogy mivel diagnosztizáltak, de azt nem tudom, hogy a hiányzó élményeket mivel biztosítsam saját magam számára.

Magányosnak érzem magam, kívülállónak, kirekesztettnek, meg nem értettnek, alsóbbrendűnek. Hiányzik a pozitív visszajelzés, az elismerés, a törődés, a szeretet.