De most tényleg, mivel lehetne érvelni a "való élet" mellett, hogy ha valaki egy "virtuális illúzióban" érzi jól magát?

Én azt vettem észre, hogy egyszerűen teljesen más hatása van hosszú távon egy valós és egy "virtuális" élménynek.

A való életben ha előrébb lépsz, akkor az valós kihatással lesz az életedre. Amikor játszom órákat, napokat, és egyszer csak abbahagyom, akkor hirtelen olyan érzésem támad, hogy elment az életemből több nap, mégis ugyanott vagyok, azaz sehol. Ezt kell észrevenni, hogy a sok gépezéssel gyakorlatilag egy helyben ülsz és elmegy melletted az élet.

A valódi élmények viszont mélyebb nyomot hagynak. Én el szoktam menni egyedül moziba, múzeumokba, utazgatni, bringázni. És utána egész évben vagy évek múlva is megmaradnak jó emléknek. Ha elérek valamit az életben, az is megmarad mint teljesítmény.

A játéknál azt kell észrevenni, hogy nem valóság, nem valós teljesítmény. Elvégre az egész játék arra van felépítve hogy haladj benne előre. Csak ugye végig ösztönzi, segíti a játékost.

Szerintem valahol ott lehetne változtatni, hogy az emberek "játékként" fogják fel az életet.

Valahol érdekes, hogy a játékban képesek napi több órát eltölteni az emberek a semmivel is, csak hogy plusz egy skilljük legyen. Míg az életben képtelenek nekiállni bárminek.

Az életben is ilyen skillek vannak. Sport, teljesítmény, tudás szintjén is.

Ilyenekben segítenek egyes android alkalmazások. "Feladatokat" adnak, figyelheted rajtuk miket értél el. Egy sima biciklis alkalmazásban is láthatod mennyit tekertél, milyen sebességgel és ösztönöz hogy legközelebb még jobb légy.

Játék azért sikeres, mert van egy kijelölt út.. még a szabad világokban is vannak küldetések, amik pontosak, jól behatároltak és időben is látszik az eredmény.

Nem olyan mint mondjuk az élet, ahol tanulsz angolul 1,5 évig és nem tudsz elbeszélgetni az angol anyanyelvűvel, mert ő bizony szlenget használ, vagy szimplán a kiejtése miatt.

virtuális illúzió az csupán illúzió. Élni a való életben kell, ha tetszik neked, ha nem akkor is!

Mellette az szóljon, hogy a való életben az élmények sokkal erősebbek, mint egy monitor képernyőjét bámulva.

Amíg csak arról van szó, hogy ülsz a gép előtt, az nem "igazi" illúzió, az egyértelműen csak egy játék. A dolog ott kezd érdekessé válni, ahol minden érzékedre hatnak az illúzió ingerei, nem csak a szemedre és a füledre. Kb mint egy álomban. Ha eljutunk odáig, hogy a kreált és a valós élet ugyanúgy fog kinézni, és ugyanúgy tudod érzékelni, átlépünk egy másik szintre a valóság kérdését illetően. Avagy honnan tudjuk akkor már, hogy mi is a valóság? Honnan tudjuk, hogy amiben most vagyunk, és most valóságnak tartunk, az tényleg az? És honnan tudjuk, hogy a mi kreált valóságunk ténylegesen "alacsonyabb rendű", mint amiből jött?

Ezek nagyon-nagyon komoly kérdések, és jóval túlmutatnak a kis gyakoris kérdezők és válaszolók világán, és nem lehet annyival elintézni, hogy "élni a való életben kell" (eleve mi az, hogy "kell"?).

Visszatérve: amíg csak a gép előtt ülsz, az azért nem számít igazán alternatív valóságnak, mert közben a "normális" valóságban fenn kell tartanod magad, a szervezeted. Ha nem megy jól, az kihat az ottani teljesítményedre. Egy igazi alternatív valóságban ezt a részt (a legtöbb elméletben) gépek végzik, így nem kell vele foglalkoznod, és nem is kerülsz veszélybe. A nem-igazi virtualitásban szerzett boldogság viszont összeomolhat, ha nincs meg mögötte a háttér, azaz, hogy legalább nagyjából egészséges maradsz. Ez meg azért nem nevezhető teljesnek.